Gelencsér Timi szívszorító ügy mellé állt: hatalmas dilemmával küzd az Exatlon forgatásán - Videó

Az Exatlon Hungary dominikai forgatásán nemcsak a versenyzők küzdenek nap mint nap, hanem az egész stáb is egy teljesen más világban él. Gelencsér Tímea műsorvezető most őszintén mesél arról, mik azok a kis dolgok, amik nélkül nem indul útnak, hogyan élte meg az első forgatási napok izgalmát, és milyen váratlan, szívhez szóló történet találta meg őt a pályák mellett.

Dominikán is jótékonykodik

Négy év kihagyás után, március 23-án új évadával tért vissza a TV2 legendás sport-realityje, az Exatlon Hungary. A Bajnokok és Kihívók harca a Dominikai Köztársaságban zajlik, vadonatúj pályákon, minden eddiginél nagyobb kihívást jelentve a versenyzőknek. Az Exatlon Hungary versenyének tíz bajnok és tíz kihívó vágott neki, hogy a versengés végén eldőljön, melyik női és melyik férfi sportoló emelheti magasba az Exatlon Hungary trófeáját és viheti haza a vele járó 15 millió forintos fődíjat. Gelencsér Tímea az Exatlon Hungary műsorvezetőjeként nemcsak a pálya széléről követi az eseményeket, hanem teljes szívvel bele is éli magát a verseny izgalmába. A Dominikai Köztársaságban forgó műsor kulisszái mögött mesélt a mindennapjairól, a számára nélkülözhetetlen apró dolgokról, egy különleges kóbor kutyáról, aki belopta magát a szívébe, és arról is, hogyan éli meg a távolságot a szeretteitől.

A teljes interjúért kattints a videóra:

Mi az a 3 legfontosabb dolog, amit elhoztál magaddal a bőröndben az Exatlon forgatására?

Gelencsér Timi: Nagyon nehéz három dolgot kiemelni, de nekem az alvás meg a pihenés nagyon-nagyon fontos, úgyhogy ha három dolgot kell mondjak, akkor a kispárnám, ami nélkül nem tudok aludni. Füldugó, mert én még a legkisebb zajra is felébredek, úgyhogy muszáj bedugnom a fülem. És akkor mondjuk legyen egy fényvédő.

Milyen volt az idei évad első forgatási napja?

Gelencsér Timi: Nagyon izgatott voltam az első napnak a forgatásán, és az a helyzet, hogy én általában egy sátorból szoktam nézni a futamokat. Ott vannak mellettem a szerkesztők, a gyártási emberek, még igazából az egész stáb. És azt vettem észre, hogy mindenki izgatottan áll a pálya mellett, és így nézzük az ügyességit, hogy hogyan megy a versenyzőknek. És annyira izgult mindenki, és annyira beszippantott rögtön az első nap, hogy igazából onnantól szerintem teljes mértékben részesei vagyunk ennek az egész műsornak, az érzésnek is.

Nagyon sok a kóbor kutya Dominikán. Te találtál egy kutyust, akit a szárnyaid alá vettél. Mesélsz erről?

Gelencsér Timi: Van itt Dominikán egy kutyusom, és a követőim megszavazták, hogy legyen Papaya a neve. Egyébként a Pablo és a Papaya név nagy versenyt futott, de végül a Papaya nyert. És igazából úgy találtam rá, hogy pont jöttem ide valamelyik pályára, mert egyébként három részen szoktunk forgatni, ez az egyik rész, és láttam az út szélén. De ő azon a részen lakik, ahol mindenféle játékot, pályaelemet tárolnak. És akkor ott megálltam, adtam neki enni, másnap megint megálltam, megint adtam neki enni. Először félt tőlem, aztán már közelebb jött, és most már szerintem várja, hogy menjek hozzá. És hát több tervem volt, hogy hogyan tudnék neki segíteni. Egyébként azt hozzáteszem, hogy itt rengeteg kóbor kutya van, tehát hogy az út szélén, a hotelnél, ahol lakunk, ott van öt vagy hat, itt a pályák körül is rohangálnak. Tehát így mindet megmenteném, mindet hazavinném, mindet örökbe fogadnám vagy keresnék neki gazdit, de nyilván erre nincsen lehetőségem. Ez a Papaya valahogy így közel került a szívemhez, és elkezdtem gondolkozni, hogy hogyan tudnék neki segíteni. Volt egy olyan tervem, hogy átviszem oda hozzánk a hotelhez, mert azért ott van stábkaja, a stábtagok mindig etetik ott a kutyusokat, és akkor neki is jobb lesz. De valamelyik nap kihoztam neki húsgolyókat, és nem vette el. Tehát azt gondolom, hogy mivel ott nagy a jövés-menés, itt a pályaelemek körül folyamatosan viszik-hozzák nagy teherautókkal, biztos, hogy ott eteti valaki ezt a kutyust. A másik, hogy aztán meg jött egy csomó kecske, és elkezdett játszani velük ilyen nagyon boldogan. És most ezen gondolkozom, hogy lehet, hogy egyébként ő itt boldog. Nyilván nem olyan boldog, mintha gazdija lenne, ezt én is tudom, de a körülményekhez képest ott vannak kis kecske barátai, folyamatosan kap finomságokat valószínűleg a munkásoktól. És most nem tudom, mivel teszek jobbat: hogyha én őt onnan kiszakítom és átviszem a hotelhez, vagy otthagyom, és viszek neki kaját. Tehát még próbálom eldönteni, hogy melyik a jobb. Az biztos, hogy nem vihetem haza, meg nem fogadhatom be, mert nem engedi itt ezt senki. Igazából azt sem engedik, hogy kóbor kutyákat simogassak meg etessek, de ezt azért próbálom nem betartani. De azt én is értem, hogy ez egy nagy felelősség, hogyha befogadok itt egy állatot, vagy akár hazaviszem. Tehát nem is tudom elképzelni, hogy ez hogyan lenne kivitelezhető, de a lényeg az, hogy ahogy időm, energiám és lehetőségeim engedik, úgy próbálok segíteni a kis állatokon.

Hogy viseled a családod hiányát?

Gelencsér Timi: A kiskutyám, Füge nagyon hiányzik. Minden kóbor kutyusnál ő jut eszembe, és mindig arra gondolok, hogy ő is az utcán élt egy évet, mielőtt elvitték a menhelyre. Tehát ellett is egyszer már az utcán. Tényleg ilyen kis utcakutya volt szegénykém, és milyen jó élete lett. És tényleg azt kívánom itt az összes kóbor kutyusnak, hogy bárcsak hasonló sorsuk lenne, mint Fügének. A vőlegényemmel, testvéreimmel, anyukámmal, apukámmal pedig folyamatosan tartom a kapcsolatot. Mindennap beszélünk telefonon, FaceTime-ozunk, úgyhogy azt a hiányt másképp érzem, mert legalább tudunk egymással beszélgetni. Nyilván az ölelés meg minden ilyen testi kontakt hiányzik, mert nekem az ölelés az egyik szeretetnyelvem, úgyhogy én állandóan ölelgetem az összes családtagomat. Ez nagyon-nagyon hiányzik, de hát még messze a vége, úgyhogy kitartok.

Lead fotó: Femcafe