Sztárok

Kitálalt: Gáspár Evelin szerint hazugság, amit róla állítanak - Videó

A lány cáfolja, amit írtak róla.

Gáspár Evelin szerint hazudtak róla

Gáspár Győző 23 éves lányáról, Gáspár Evelinről nemrég megjelent egy cikk a Blikkben, amelyben a lap szerint a lány azt mondta, édesapja miatt nem kap munkát sehol, pedig felsőfokú tanulmányai miatt szüksége lenne állásra. "Volt olyan nagyvállalat, ahol egyenesen a szemembe mondták, hogy egy bűnöző lányát nem kívánják foglalkoztatni. Egyszerűen már nem tudom, mitévő legyek, nagyon elkeserít, hogy így bánnak velem, főleg akkor, amikor biztosan tudom, hogy az édesapám semmi törvénysértőt nem követett el" - mondta a lap szerint a lány, aki szerdán reggel a Mokkában cáfolta, hogy nyilatkozott volna.

A műsorvezetők kérdésére elárulta, évek óta nem beszélt a Blikk munkatársaival, ráadásul nem mesterszakon tanul, hanem alapszakon, illetve nem nemzetközi tanulmányok szakos, hanem pénzügyes.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

"Jó ideje nem beszéltem Blikkes újságíróval, ez nem az én nyilatkozatom, nem tudom, hogy került oda. Nagyon meglepődtem ezen a cikken. (...) Hazugság a cikk. Az, hogy szemtől szembe azt mondta nekem egy munkáltató, mert édesapám bűnöző, ilyen sem történt. Úgyhogy csodálkozva álltam ott. Mivel közszereplő vagyok és a családom is az, fel voltak készülve rá, hogy lesz majd elutasítás a munka kapcsán is. Ez ezzel jár" - mondta el a műsor kamerái előtt.

Leadfotó: TV2/Mokka

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Ugyan teljesen átalakult zsűrivel és megújult lendülettel tért vissza a képernyőre a Megasztár legújabb évada, a műsorból kikerült Tóth Gabi személye továbbra is folyamatosan jelen van a stúdióban.
Sztárok
Súlyos információkat hozott nyilvánosságra Molnár Áron: a színész-aktivista kiderítette, hogy a Fóti Gyermekotthon korábbi igazgatója, a korábban verbális és fizikai abúzusokkal megvádolt Páger Pál...
Home&Design
Egy friss kutatás szerint sok otthon levegője főzés közben olyan mértékben szennyeződhet, amely már egészségügyi kockázatot is jelenthet.
Lifestyle
Amikor a hosszú élettartamról és a halálozási arányt befolyásoló tényezőkről van szó, általában az olyan alapvető életmódbeli dolgok kerülnek előtérbe, mint a rendszeres testmozgás és az egészséges...
Lifestyle
A szervezet tápanyaghiány esetén elsőként a létfontosságú belső szervek működését igyekszik fenntartani, így a vitaminok és ásványi anyagok szintjének csökkenése leghamarabb a hajunkon és az...
Fashion&Beauty
A reggeli kapkodásban a nyitott szekrény előtt állva elhangzó „nincs egy rongyom se” mondat az egyik leguniverzálisabb női tapasztalat, valljuk be. Bár a gardróbunk gyakran roskadozik a ruháktól, a...