Egy nappal halála előtt jelezte barátainak a világhírű színész, hogy nagy a baj: ezt találták boncolási jegyzőkönyvében

Garry Shandling hiába panaszolta el egészségügyi gondjait több embernek is pár órával halála előtt, a tragédia végül így is bekövetkezett.

Súlyos betegségben szenvedett, mégsem ez okozta a halálát

Garry Shandling 1949 novemberében látta meg a napvilágot egy zsidó családban egy állatkereskedő és egy nyomdatulajdonos fiaként. A família aztán nemsokkal később Chicagóból Arizónába költözött, hogy Garry testvére, Barry kezelésben részesülhessen cisztás fibrózisa miatt, ám sajnos amikor Garry 10 éves volt, bátyja elhunyt. Shandling villamosmérnöki szakra jelentkezett később az egyetemen, de végül marketingből szerzett diplomát, majd az iskola befejezése után forgatókönyvíróként kezdett dolgozni, viszont hamar kiderült, hogy nagy tehetsége van a színészethez, és valódi álma az, hogy a showbizniszben dolgozhasson. Így is lett: legismertebb alakítása Stern szenátor volt, de szinkronizált is, például a Túl a sövényen című filmben. Élete azonban ideje korán, 66 évesen ért véget, boncolási jegyzőkönyve pedig meglepő dologról rántotta le a leplet halálával kapcsolatban...

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Harry az elmúlt években több alkalommal is megbántotta családtagjait, azonban a legnagyobb szomorúságot a mostani viselkedésével okozza.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lehet sokaknak elég furcsa ez, de Borbás Marcsi elég jóban van az exével.
Egészség
Sokan állandóan vitaminokhoz fordulnak, hogy erősítsék az immunrendszerüket, pedig nem csak ezekre kellene támaszkodni.
Fashion&Beauty
Itt az október, ami egyet jelent: ideje elkezdeni a tervezést, hogy miben hódítotok az idei Halloweenen! Ha kifejezetten páros szetteket kerestek, a legjobb helyen jártok, mivel összegyűjtöttük...
Sztárok
Selma Blair, a Kegyetlen játékok és a Doktor Szöszi színésznője október 11-én akkora botrányt okozott a repülőn, amivel utazott, hogy a New York-i John F. Kennedy repülőtéren őrizetbe vették a...
Lifestyle