Gólyahír! Harmadik gyermekével várandós a Wonder Woman sztárja

Wonder Woman tette világsztárrá
Gal Gadot már a DC Comics szuperhősfilmjei előtt is feltűnt néhány közismert hollywoodi moziban. Szerepelt például a Halálos iramban-széria négy különböző epizódjában is, mindemellett olyan álomgyári darabokban játszott, mint a Kéjjel-nappal vagy a Beépített tudat. Igazán azonban a Batman Superman ellen: Az igazság hajnala című film révén került reflektorfénybe, ekkor öltötte először magára Wonder Woman jelmezét. A figura - az univerzumépítés logikája jegyében - nemsokára önálló filmmel rukkolt elő: a 2017-es Wonder Womanben már Gadot volt az abszolút főszereplő, akárcsak a 2020-as Wonder Woman 1984-ben, melyet már a világjárvány időszakában tekinthetett meg a publikum. Gadot hamarosan Kenneth Branagh Poirot-filmjében, a Halál a Nílusonban tér vissza az ezüstvászonra, rajongóinak tehát nem kell sokáig hiányolniuk. A produkciót előreláthatólag idén láthatjuk majd.
A tündéri kisbaba az Instagramon debütált első sztárfotójával.




























