Meseszép a belga király és királyné kisebbik lánya: Eleonóra 16 évesen leveszi a lábáról a világot

Matild belga királyné az európai uralkodó családok egyik legelegánsabb alakja, aki 51 évesen is feltűnő szépség – csodás vonásait pedig fiatalabbik lánya, Eleonóra is örökölte.

Előkelő és elbűvölő

Fülöp király felesége az első Belgiumban született belga királyné, aki hatalmas tiszteletnek és szeretetnek örvend népe körében. 1973. január 20-án látta meg a napvilágot Ukkelben nemesi család sarjaként, a középiskolát a brüsszeli Institut de la Vierge Fidèle-ben végezte, majd beszédterapeutának tanult az Institut libre Marie Haps-ban 1991-töl 1994-ig, ahol végül a diplomáját kiváló eredménnyel szerezte meg. 1995-től 1999-ig beszédterapeutaként dolgozott Brüsszelben – ebben az időszakban ismerkedett meg az akkor még trónörökösi címet viselő Fülöp herceggel, akivel hamar egymásba szerettek, s még az ezredforduló előtt kimondták a boldogító igent. Az esküvő után Matild Brabant hercegnéje és belga hercegné, majd miután férje 2013-ban elfoglalta a trónt, Belgium királynéja lett. Az alattvalók azonban nemcsak a házaspárért, hanem négy gyönyörű gyermekükért is rajonganak, akik közül a legkisebb, Eleonóra mostanra bájos hölggyé cseperedett. Galériánkban megmutatjuk, milyen bámulatos szépség lett a fiatal hercegnőből:

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Charlène hercegné és II. Albert herceg ikrei a napokban ünnepelték 9. születésnapjukat, melynek apropóján a monacói palota megosztott egy elragadó portrét az ünnepeltekről. A fotón jól látszik, hogy mindketten sokat nőttek, az pedig már most egyértelmű, hogy a kislány, Gabriella rengeteget örökölt édesanyja szép vonásaiból.

Leadfotó: Julien Warnand /Royal Belgium/Pool/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Három évtizeddel a legendás színésznő halála után fia, Luca Dotti megtörte a csendet, és ritka betekintést engedett Audrey Hepburn magánéletébe.
Utazás
Rengetegszer előfordul, hogy tárgyakat hagynak az utasok a MÁV-csoport járművein, néha egy tacskót is.
Egészség
Azt már eddig is mondták a szakértők, hogy nem érdemes túlzsúfolni a hálószobát, ha normálisan szeretetnénk aludni.
Lifestyle
Az Oroszlán jókedve ma másokra is átragadhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Home&Design
A WC-tisztítók, valamint illatosítók is elég drágák, így megéri kísérletezni, hogy otthon rakjuk össze.
Lifestyle
A nyári fesztiválok egyet jelentenek az önfeledt szabadsággal, a világhírű előadókkal és a sokszínű közösségi élményekkel. Bárhol is járunk a világban, a fesztiválszezon mindig elhozza a nyár...