Sztárok

Fotó: bombanő lett az egykori tini énekesnőből – Nika fantasztikus formában van

Veres Mónika Nika az elmúlt években rengeteget változott, lefogyott és olyan egyedi stílust alakított ki, amely egyértelműen megkülönbözteti őt a többi hazai énekesnőtől. Legújabb dalai pedig legalább akkora sikernek örvendenek, mint a régiek. Ezekről beszélgetett vele a reggeli műsorban Erdélyi Mónika.

Gyönyörű felnőtt nő lett Nikából

A most 30 éves Nika, vagy teljes nevén Veres Mónika zenei karrierje nagyon korán, négy éves korában kezdődött, szignálzenét énekelt a Magyar Rádiónak. Később a Magyar Állami Operaház kórusának tagja lett. Az énekesnő mindössze 13 éves volt, amikor megjelent első albuma a Papa, ne félts! 2001-ben eMeRTon-díjat kapott, mint legjobb tini énekesnő. Nika ezután néhány évig nem hallatott magáról, kisebb visszavonulót fújt és a magánéletére koncentrált. 2012-ben tért vissza, amikor indult A Dalban. (Idén szintén indult Emlékkép című dalával.)Újabb MTVA-s botrány – Kovács Patrícia is rajta van a tiltólistán

Újabb dalai, mint a Száz felvonás vagy a Lélegzem is nagyon tetszettek a rajongóknak. A Fem3 Café című műsorában ezekről a szerzeményekről beszélgetett Erdélyi Mónikával, akinek elmondta, ma már sokkal jobban odafigyel arra, hogy legyen mondanivalója minden slágerének, mert kislány korában ez még nem teljesen volt így.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

„12 évesen az első lemezemet, ez nem titok, úgy vettem fel, hogy születtek a dalok, mentem a stúdióba, azt se tudtam, mit énekelek” – árulta el Nika a műsorban.

Lapozz és tudd meg, kik azok a magyar sztárok, akik bolondulnak Nikáért!

Fotók: youtube.com; facebook.com/veresmonikahivatalos

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A darált hús meglepően sokszínű, de a többség nem nyúl hozzá túl kreatívan ehhez az alapanyaghoz.
Lifestyle
Az Oroszlán ma több embert is maga mellé állíthat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
Természetesen a mosogatószivacsnak tisztának, és nem használtnak kell lennie.
Lifestyle
A kártyabirtokos hiába akarta befizetni a sok pénzt az ATM-nél, az összeg nem jelent meg a képernyőn.
Lifestyle
A Femcafe idén is kilátogatott a Sziget Fesztiválra, amely ma már jóval többről szól, mint a bulizás. Számos szervezet kap itt teret, hogy fontos társadalmi ügyek mellett álljon ki és üzeneteket...
Lifestyle
Egy amerikai nő alig pár ezer forintért vett meg egy használt ruhát, ám a címkét megpillantva kiderült, hogy egy igazi vagyonra bukkant.