Sztárok

Szívszorító részletek derültek ki Schmuck Andor haláláról: "Az irodájában találták meg, az íróasztalára borulva..."

Július közepén derült ki, hogy hosszú, súlyos betegség után elhunyt Schmuck Andor, az egykori politikus, aki az utóbbi időben médiaszereplőként került a figyelem középpontjába. Schmuck halálával kapcsolatban most hajdani barátja, Fodor Zsóka színésznő osztott meg döbbenetes részleteket.

Az egész hazai sztárvilág meggyászolta

Bár a nyilvánosság már hosszabb ideje tudott a betegségéről, mégis derült égből villámcsapásként érkezett Schmuck Andor politikus-médiaszemélyiség halálhíre július 14-én. A híresség még tavasszal tudatta a publikummal, hogy újra komoly egészségügyi problémái vannak, ám a TV2 A nagy duett című showműsorának adásait a tőle megszokott energikussággal és rendíthetetlen optimizmussal csinálta végig, ezért senki sem gondolta volna, hogy ennyire nagy a baj.

Igaz ugyanakkor, hogy a Tények stábjának júniusban, már komoly betegen arról is beszélt, hogy ha akarja, ha nem, hamarosan elérkezik az a pont, amikor már a legkedvezőtlenebb kimenetellel is számolnia kell. Éppen ezért még a vagyonáról is rendelkezett.

2024-ben a néhai politikus hathatós segítségével alakult meg a Tisztelet Társasága nevű, idős embereket támogató nonprofit szervezet, ahol Schmuck még élete utolsó napjaiban is fáradhatatlanul dolgozott. Az értéktárgyai eladásából befolyt összeget végül a Tisztelet Társaságának, illetve két másik civil szervezetnek adományozta.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Schmuck halála az egész hazai sztárvilágot mélyen érintette. A szomorú fejlemény kapcsán többször is nyilatkozott a sajtónak Fodor Zsóka színésznő, aki fogadott fiaként szerette az elhunytat.

15 csodás évet köszönhetek neki. Elvitt Amerikába, Mallorcára, Zanzibárra, a világ több pontjára. Olyanok voltunk, mintha a fiam lett volna. Amikor érezte, hogy beteg, kizárta a baráti körét. Eltaszított magától mindenkit, köztük engem is. Mindent megpróbáltam, amikor meghalt az édesanyja, akkor is írtam neki. Ahogy egy hosszú levélben megköszöntem azt a sok jót, amit tőle kaptam. De semmire nem reagált, akárhogy próbáltam közeledni" - mesélte Schmuck Andorról Fodor Zsóka, aki sajnálja, hogy az utóbbi időszakban már nem tudott beszélni a hírességgel.

A 83 éves színésznő most újra megtörte a hallgatást, és újabb, eddig még nem hallott kulisszatitkokat árult el Schmuck Andor haláláról.

Lapozz tovább, cikkünk a második oldalon folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Az állandó kísérőnkön, a Holdon olykor titokzatos fényvillanások jelennek meg. A tudósok sokszor ellentmondanak egymásnak, hogy ezt mi okozhatja.
Lifestyle
Bár a reklámok világától sokszor elkülönítjük a filmeket és sorozatokat, valójában a vászon és a képernyő régóta a marketing egyik legerősebb terepe.
Sztárok
Ma, majdnem egy évtizeddel a megismerkedésük után, Harry és Meghan története – a botrányaik ellenére – még mindig tartogatnak izgalmas részleteket a rajongók számára.
Lifestyle
A többség már igyekszik készülni az ünnepekre a bevásárlással, így bevetik a fagyasztót, ahova kerül hal, valamint hús is.
Lifestyle
Amikor kistestvért tervezünk a családba, ritkán gondolunk bele, hogy ez a csodálatos változás a nagyobb gyerekben bizony féltékenységet és bizonytalanságot is kelthet. Pedig ahol több gyerek él...
Lifestyle
Hihetetlen, de volt idő, amikor a gyereknevelés nem a szeretetteljes szándékokról, a tanító módszerekről és a fejlesztő hozzáállásról szólt. Akkoriban a fegyelem, a szigor és a „rendcsinálás” volt a...