#filternélkül: Okosszépség - Egy kémikus lány ferdítés nélkül a szépségápolásról

Kendőzetlen őszinteséggel, maró humorral, de profi hozzáértéssel kezdett hangos próféciába az Instagram-oldalán Dóri, aki a bőrproblémával küzdő laikusokat igyekszik felvértezni a tudomány és a profitorientált szépségipar csatájában. Nem véletlen, hogy a januári indulása óta már több mint 16 ezer követővel bír projektje, az Okosszépség.

#filternélkül - Interjúsorozat Magyarország legmenőbb influencereivel

Véleményvezérek, akiket százezrek követnek. Divatos ruhák, luxuskozemtikumok, drága éttermek és lélegzetelállító utazások - dolgok, amelyekről a legtöbben csak álmodozunk. Igazán jó influencernek lenni azonban nem olyan könnyű, mint amilyennek elsőre tűnik. Új sorozatunkban hazánk leghíresebb vloggereit, youtubereit és Instagram modelljeit kérdezzük arról, mi a valóság, amit a filterek elrejtenek.

Aki kérdez: Lakatos Melinda

Arcápolás kémikus szemmel

Az utóbbi időben a nyilvános párbeszédet a politikai korrektség jellemzi, csak nagyon ritkán adódik, hogy valaki sallangmentesen, hozzáértő módon tud megnyilvánulni egy-egy témában. Sem a mainstream, sem a közösségi médiában nem divat megosztónak lenni, éppen ezért borítékolható, hogy ilyen közegben megjelenik egy "próféta", aki szembemegy az uralkodó irányzattal. Így született meg Okosszépség, akire viccesen mondhatnánk, hogy a szépségápolás Puzsér Róbertje - ő ugyanis pont azt képviseli a maga területén, mint az ismert kritikus. A profilt üzemeltető kémikus olyan, mint egy álruhás jótevő, aki önmaga brandjének építése helyett a tényleges, célzott segítségre és a tabudöntésre helyezi a hangsúlyt. A többezres követőtáborral bíró bloggerről és Instagram-felhasználóról egyelőre annyit tudunk csak, hogy nagyon ért a kémiához és a bőrápoláshoz, minden szépségmítoszról kíméletlenül lerántja a leplet, magabiztosan eligazít bárkit a vegyjelek és kémiai összetevők világában és esze ágában sincs megmutatnia magát a követőinek.

A #filternélkül legfrissebb részében a 24 éves kémikussal, Dórival beszélgetünk, aki mélyinterjú keretében vállalta, hogy mesél nekünk motivációiról, tapasztalatairól és célkitűzéseiről - mi pedig őszinteségéért cserébe elfogadtuk, hogy ez most egy olyan rendhagyó interjú lesz, amelyben nem közlünk az alanyról portréfotókat.

A reál területen tevékenykedő hölgyek manapság már nem számítanak csodabogaraknak, de biztosan te is sokszor megkaptad már, mégis hogyan lehet élvezetet találni a kémiában? Mesélj egy kicsit arról, hogy mikor és hogyan lett számodra fontos ez a tudomány?

Igazából ez egy elmondhatatlanul hosszú út volt, főleg a fejemben. Ha megengeded, kifejtem.
Azt tudni kell rólam, hogy ahol élek, nincs olyan beállítású érettségi a középiskolákban és gimnáziumokban sem, mint Magyarországon, gondolok itt a kötelező matematika és történelem érettségire, nálunk ilyen nincs.
Nálunk a nyelvek kötelezőek +1 kötelező szaktantárgy van, tehát egy fakt és még lehet emellé felvenni érettséginek maximum 2 tárgyat. Én a három kötelező nyelvi érettségi mellett biológiából és kémiából mentem. Világéletemben biológiával akartam foglalkozni, már általánosban versenyekre jártam, minden felsős évben.
Imádtam a gimis professzorom, még most is emlékszem, ahogy mindig kiscsibémnek szólított, mindent úgy adott elő, hogy egyszerre szakadt az ember a nevetéstől, mégis megértetted a lényeget és összeállt a kép. Jó volt, élveztem minden órát.
A kémiát fel kellett vennem szintén érettségitárgynak, mert az az első egyetem, ahová jártam, ott sima biológiát tanultam, állattant, növénytant, emberi- és állati fiziológiát, genetikát, antropológiát, embriológiát, molekuláris biológiát, de a felvételi követelmények között volt kémia, és minimális szinten a tantervben is.
A törés ott jött, hogy végzés előtt sajnos hosszú hónapokat kórházban töltöttem, kiesett egy egész félévem, ami azért nem kis dolog, és a kórházi ágyon rájöttem, hogy egyedül azért vagyok az említett szakon, mert a tanáraim jók voltak, érdekesen adtak elő gimiben, jól motiváltak, de nem az én pályám a folyamatos magolás. Magam mögött hagyva 4 félévet (kidobtuk a kukába, okosszépséges stílusban mondva) jelentkeztem oda, ahol most vagyok, mindenhol kémia, fizikális kémia, matematika és fizika, a biológia minimális.

Na, így jött nekem ez a nagy váltás, egy kórházi ágyon jöttem rá, hogy ideje belecsapni a lecsóba és valami izgalmasabbat tanulni. Persze volt mit behozni, mert matematikából és fizikából nulla voltam mindig, kémia még csak-csak ment. Közben megtanultam, hogy minden megoldható, ha odateszed magad, és hatalmas segítség, ha hisznek benned a számodra fontos emberek. Most már szerintem büszkén mondhatom, hogy ott vagyok, ahol lennem kell, és ezzel így szeretném mindenkinek üzenni, hogy ne féljetek lépni, kilépni a komfortzónátokból, bármekkora utat is tettetek már meg, az sose húzzon vissza, hogy valamit elölről kell kezdened, ha érzed, hogy jobb lesz!

Az arcápolással mikor és miért kezdtél el foglalkozni?

Ez az arcápolás teljesen hobbiszintű dolognak indult, ilyen „kezdjünk már magunkkal valamit” stílusban. Tipikus tini voltam én is, 12 éves korom óta csapkodtak a problémák az arcomon. Persze végig jártam az orvosokat, antibiotikumokat, vizsgálatokat, konkrétan mindent, aztán kérlek szépen tavaly év elején, tehát még az előtt, hogy betöltöttem volna a 23-at, meguntam, mert mindenki csak felírta a krémet, meg a csodálatos szárító tinitonikot, de soha nem kaptam magyarázatot semmire. Elkezdtem kutakodni a neten, persze nem a magyar blogcikkeket kell ideképzelni, hanem a tanulmányokat, amiket angolul talál meg az ember, bekövettem pár elismert külföldi bőrgyógyászt, olvastam az írásaikat, könyveiket megszereztem online. Ugye a biológiás és kémiás háttere az egésznek nem volt új, fiziológián megtanultam mi miért működik úgy, ahogy, tehát viszonylag elég könnyű dolgom volt, szerintem. Egyedül az volt fura, hogy biokémián például hosszú oldalakon keresztül tárgyaltuk a B3-vitamint, de soha nem mondta senki, hogy az arcápolás világában ez mekkora ütőkártya. Aztán ott találtam magam én is (ahogy jó páran, akik elkezdik csinálni, amit írok az oldalon), hogy megtanul az ember megfelelően arcot tisztítani és megfordul a világ. Hidd el, soha egyetlen egy bőrgyógyász és kozmetikus (igen, voltam, 12 évesen egyszer szétnyomkodtak, aztán azóta sem voltam, ennek már 12 éve) sem magyarázta el nekem, hogy mi az a hatékony tisztítás, és ez a hiányosság mai napig tarol az emberek között, hisz látom, látjuk.
Az embereknek az esetek 80%-ában nincs nagy probléma az arcuk rossz állapota mögött, csak soha senki nem magyarázta el nekik, mit-miért-hogyan.

Hogyan jött az ötlet, hogy a közösségi médiában is terjeszd azt a tudásanyagot, amit megszereztél?

Megmondom őszintén, unatkoztam, csináltam egy instagram oldalt, bedobtam egy képet, pár instagramos hirdetést, hogy észrevegyék, létezem, és jöttek az emberek. Aztán amikor elértem az 1000 követőt, onnantól berobbant a téma. Tudtam, hogy ez most egy amúgy is felkapott topik, először gondolkoztam is, hogy milyen nyelven vezessem az oldalt, de angol felületen már van, aki osztja az észt, nálunk, ahol élek, itt is, az adott államnyelven. Aztán ránéztem a magyar felületre, megállt bennem az ütő... Ideje volt lépni, NAGYOT!

Az Okosszépség nem egy klasszikus beautyblog. A minősége és mélysége messze túlmutat azon, amit átlagosan megszoktunk, ráadásul a te fizikai kiléted sem nyilvánul meg az egyes posztokban. Miért döntöttél úgy, hogy nem a "hagyományos" influencer utat választod?

Valójában már az elején tudtam, hogy az észt szeretném osztani, és nem „eladni” valamit azzal, ha épp valakinek majd ÉN vagy az életem szimpatikus lesz. Az ilyenekkel tele az online világ. Mindenki magát mutogatja, a lakását, a párját, azt, hogy mit evett reggelire vagy vacsorára, milyen az életvitele, aztán maguk köré fonnak valamilyen témát, amiről elvileg szól az oldaluk, legyen az bármi is, de mindig minden tökéletes.
Közben az emberek élete messze nem tökéletes, de mennyivel szebben mutat, hogy most újítottuk fel a konyhát cirka másfél milláért és majd ott az új pulton fotózzuk a krémet, nemde? Én a lényeget részesítem előnyben, és az nem én vagyok, hanem amit tudok.

Egyre nagyobb tábor kíváncsi a mondandódra. Milyen visszajelzéseket kapsz a követőidtől?

A visszajelzések szerintem 90%-a pozitív, a maradék 10% vagy hall rólam, de be sem követ a stílusom miatt – nálam nincs cukormáz, vagy bekövet aztán kikövet, mert sajnos nem bírják elviselni, ha valaki valamit jobban tud, mint ők. Ezzel én már az elején tisztában voltam, hogy a hozzám hasonlóan vezényelt „cirkusz” nagyon kelendő a mai világban. Mármint, ha nem unalmasan adsz valamit elő és megmondod az igazat, kendőzetlenül. Persze ezt sok ember nem tudja elviselni.

Milyen típusú emberek alkotják a törzsbázisodat?

Leginkább nők, persze vannak férfiak is, akik követnek és nagy arcápolási fanatikusok.
Vannak 15-16 évesek, de 50-60 éves hölgyek is követnek és írnak, hogy megváltoztattam az életüket. Főként a 20-as és 30-as korosztályból követnek, a statisztikák alapján, de tényleg elmondhatom, hogy nálam mindenki jelen van. A legtöbben a pattanásaik miatt érdeklődnek, aztán persze az anti-aging téma a legmenőbb.

Mik a legnagyobb hibák, amelyeket tapasztalataid szerint elkövetnek az emberek a bőrápolás során? Van olyan dolog, amit szinte mindannyian elszúrunk?

A gyilkos 3-as. Tisztítás-Hidratálás-Fényvédelem. Az emberek nem tudnak hatékonyan, de nem agresszívan arcot tisztítani. Vagy úgy mossák magukat, hogy már csak a drótkefe hiányzik vagy sehogy. Hidratálni az emberek fele nem is hidratál, mert valaki azt mondta nekik, hogy befullad a bőr, vagy azt, hogy a problémás bőrnek nem kell krém és a többi ehhez hasonló marhaság. A fényvédelem pedig szokás szerint katasztrofális, mert a nők 80%-a azt hiszi, hogy az alapozóban vagy púderben, bb/cc-krémben lévő fényvédelem elég, aztán meglepődnek, amikor elmagyarázom mennyit kéne abból felhelyezni, hogy az a szintű fényvédelem, ami a termékre van irva, meg is jelenjen az arcukon. Viszont én nem csodálkozom, mert sajnos ott tartunk, hogy patikában a gyógyszerész megkérdezi a követőmtől, hogy minek az 50-es fényvédő, nyaralni megy talán?!

Kendőzetlenül beszélsz a szépségiparban dolgozó "szakemberek" ferdítéseiről, a haszontalan vagy ártalmas, de legtöbbször drága kozmetikai szerekről, de számtalan olyan mítoszt is leromboltál már bőrápolás vagy bőrbetegségek kapcsán, amelyeket eddig megdönthetetlenül elhittünk. Szokták mondani, hogy mondj igazat, s betörik a fejedet. Nem kaptál eddig emiatt elmarasztaló üzeneteket a szakma szereplőitől?

Nagyon sok savat kapok, de hála Istennek, sok NaOH van a kezem ügyében, könnyen semlegesítem a dolgot. Komolyra fordítva a szót, volt már itt minden, de tisztában vagyok azzal, hogy sajnos rontom mások bizniszét, ha elmondom az igazat, főleg, amikor valamilyen márka/termékcsalád marketingje teljesen hülyére veszi az embereket, vagy épp a nők és friss édesanyák félelmeire építenek. Volt már, hogy egy konkrét termékről leírtam, hogy sajnos ezt nem babákra kéne kenni, meg ekcémára, max tűzhelyet takarítani vele, aztán jött a tulajdonos szitkozódni a kommenteknél, de én semmi csúnyát nem írtam, csak elmagyaráztam, hogy ekcémára nem ez a megoldás, nagyon nem, és a hölgy már azon gúnyolódott, hogy kémikus vagyok. Az ilyet már nem veszem magamra, az ilyenek nem értenek máshoz, csak a márkaépítéshez, vagy ahhoz, hogy ismert emberekkel üljenek egy asztalnál és menjen a minőségi csevegés.
Másik eset az volt, amikor egy random posztomnál egyik követőm egy másik magyar márka anti-aging szérumáról kérte ki a véleményem, én pedig leírtam, hogy cirka 13 ezerért én kicsit többet várok, nem a kis kertet.
Nem szeretem, amikor az emberek olyanra költik a pénzüket, aminél van hatásosabb és nem utolsó sorban olcsóbb megoldás!!!! Az arcápolás nem akkor hatékony, ha hitelt kell felvenni hozzá, meg 15 ezret költeni egy 10 ml-s szérumra, mert nagyon menő neve van.

A természetes vs. mesterséges anyagok versenyében te mire voskolsz? Létezik tökéletes bőr vegyszermentesen?

Ez a kérdés ebben a formában sajnos nem megválaszolható, mert a bőröd nem foglalkozik azzal, hogy AZT az adott konkrét összetevőt te most kinyerted a cukornádból vagy előállítottad mesterségesen.
A bőr reagál a konkrét hatóanyagra, nem foglalkozva azzal, hogy honnan jött.
Sajnos a butító „kémiaellenes” marketing elérte, hogy az emberek mindenre ugorjanak, ami „természetes forrásból nyert összetevő”-t tartalmaz, csak elfelejtették, hogy a víznek is van vegyjele, nem csak az „agresszív vegyszereknek”. Vannak, akik szerint az ásványolaj egyenlő a fúrótoronnyal. Igen, az ilyeneket visszaküldeném 7. osztályba, ott meg lehet tanulni, hogy egy kémiai reakció kiindulási anyagai és termékei nem egyenlőek, akkor nem kéne reakcióról beszélni. Viszont én nem hibáztatom az embereket, sajnos ilyen a marketing, mindent el kell adni, minden marhasághoz kell egy annál nagyobb ostobaság, hogy a termék eladható legyen.

Én egyenesen az adott marketingesek helyett szégyellem magam, hogy egyesek csak úgy tudnak felfuttatni egy termékcsaládot, ha butítják a vásárlóikat. Felháborítónak tartom, hogy bármit rá lehet írni egy termékre, nem törődve azzal, hogy mekkora szamárság. A vegyszer szót nem szeretem használni. Az ecet is kémia, mégis rakjuk ételekbe, csak az emberek ebbe nem gondolnak bele, pedig az ecet is csak egy ecetsav, vagyis annak kb 6-8%-os oldata, terméktől függően néha 10.
Nálam a kiskert illatos komponensei nem kerülnek arcra, ezt a követőim is tudják, a bőrnek nincs szüksége illóolajokra, se semmilyen illatra.

Mi a véleményed a plasztikai beavatkozásokról? Hosszabb távon milyen következménye lehet annak, hogy manapság már akár 20-30 éves lányok vesznek igénybe hialuronsavas feltöltést vagy botox-kezelést?

Abszolút nincs rossz véleményem, és ez nem is vélemény, ez tény.
Az ilyen kezelések nem járnak hátránnyal AKKOR, ha megfelelő szakember végzi a töltést, és minőségi a termék. Az egy hatalmas mítosz, hogy botoxoltatni bizonyos kor felett lehet csak, persze evidens, hogy nem fogunk odamenni 15 évesen.
Csomó embernek pl. genetikailag szörnyen ráncos a homloka már akár 20 évesen is. Ezen lehet segíteni, ha ez valakit annyira zavar, csak megfelelő helyre kell menni, nem az utcavégi frissen nyílt kozmetikába. Nagyon sokan nem tudják, de tölteni, tűvel szúrni, ilyet nem alkothat akárki, csak orvosok vagy olyan szakemberek, akik rendelkeznek bizonyos CPD szakvizsgával, aminek az ára kb 14.000 euró, tehát több mint ötmilló forintról beszélünk. Valljuk be, Magyarországon csomó ember töltöget hialuront, és nem orvos és CPD vizsgája sincs. Megesik. Ez addig fog így menni, amíg lesz az olcsó húsra kereslet.

Sok influencer - akinek köze sincs a szépségiparhoz - reklámoz különböző szépségápolással kapcsolatos termékeket. Szerinted mennyire káros ez a jelenség?

A jelenség nemcsak, hogy káros, hanem már visszataszító is, amikor ugyanazok a termékek hetekig kacsintgatnak az összes „minőségi” influencer profilján, mert jó kis pénzt kaptak. Bevallom, folyton nevetek, mert ha én annyi pénzt kifizetnék egy hirdetésért, elvárnám, hogy értelmes szöveggel reklámozzák a terméket, de sajnos egyesek még a konkrét termékleírással sincsenek tisztában és annyiban kimerül a híres-neves reklám, hogy „vegyétek, mert illatos és rózsaszín”.
Mondtam az embereknek, hogy egy minőségi termékre nem lesz heti szinten 50%-os kupon az egész Instagram-világban, siralmas és vicces egyszerre, de mindig jól szórakozom.

Milyen nagyobb sikereket értél el azóta, mióta másoknak segítesz a bőrápolásban?

Nekem minden egyes apró átváltozás is siker, napi szinten jönnek az üzenetek, képpel vagy épp anélkül, hogy megtanult az illető arcot tisztítani és már látja a változást, vagy épp kidobta a sok szárító terméket és végre megtanult rendesen hidratálni. Imádom, amikor mondják, hogy már nem kell alapozót venniük. Múltkor egy balesetben megégett lány keresett meg, már szépen gyógyul az arca. A legnagyobb sikeremnek mégis azt könyveltem el, hogy vannak, akik mindenféle hazugságot terjesztve próbálják elérni, hogy befejezzem ezt.
Kár, hogy az ilyen vicces kis értelmetlen botrányok után engem még többen kezdenek el követni, mert a cirkusz nagyon kapós. Én ártani senkinek nem fogok a tanácsaimmal, aki meg elhisz bármilyen lehúzó pletykát, ott már 4.osztályba kell visszamenni, tanulni szöveget értelmezni, hogy fel tudjuk fogni, amit írok. Sajnos sokan úgy próbálják tanítani az embereket erre-arra, hogy hazudnak, nehogy kárt tegyenek magukban. Én hazudni nem fogok, aztán már csak tudni kell szöveget értelmezni és mindenki megmarad.

Mik a távlati terveid az Okosszépséggel?

Csomó dolog van tervben, nem akarom ellőni idő előtt. Persze első a magánéletem és az egyetem, nem szeretnék átesni a ló másik oldalára, de nagyon várom, hogy oldódjon a vírus-helyzet és találkozzak a követőimmel Magyarországon!
Az viszont biztos, hogy nem fogok bűntudatból visszavonulni.
Ha mások eddigi szárnyaló biznisze hanyatlóban van, mert hazugsággal etették az embereket a termékeket illetően, az nem az én problémám, az az ő problémájuk, ideje felvenni a versenyt azokkal, akik tudnak értelmes, hatékony termékeket gyártani, butítás nélkül.

Ha jelen vagy a közösségi médiában, akkor szinte biztos, hogy már te is használtad a szialidia nevű felhasználó ötletes és bátorító üzeneteit és GIF-jeit. A fiatal világutazó, aki legalább annyira elkötelezett a művészetek, mint az emberek megsegítése iránt, őszinte mélyinterjúban mesélt motivációiról és jövőbeli terveiről.

Leadfotó és fotók:

Oldalak

Szólj hozzá Te is!