Sztárok

Életük volt a színjátszás - felejthetetlen magyar dívák

Kislányos naiva, kacér lány, szomorú sorsú fiatalasszony, végzet asszonya – a magyar filmek a kezdetektől bővelkedtek izgalmas női szerepekben és szerencsére szép számmal akadtak tehetséges színésznők is, akik életet leheltek a karakterekbe, és akiket természetesen a közönség is körberajongott. A Budapesti Klasszikus Film Maraton magyar dívái Tasnády Fekete Mária, Tolnay Klári és Törőcsik Mari, akik a Két lány az uccán, a Toprini nász és a Külvárosi legenda című filmekben láthatók.

Tasnády Fekete Mária

Szépségkirálynőként indult Tasnády Fekete Mária karrierje, aki a versenynek köszönhetően kijutott Németországba, ahol megkapta első filmszerepét, amelyet további színpadi és filmes munkák követtek. Első férje Bruno Duday producer volt; az idős férfitól kérte meg a kezét később Radványi Géza rendező, akivel az ifjú színésznő hazaköltözött Magyarországra. Sokat foglalkoztatott és népszerű színésznő vált belőle: a kor legnagyobb művészeivel dolgozott együtt és a nagy külföldi lapok címlapjain szerepelt, férjével számos filmet készített Olaszországban, amelyek rangos fesztiválokon is jól szerepeltek. 1939-ben eljátszotta a terhessége miatt kitagadott úrilány szerepét Tóth Endre Két lány az uccán című filmjében, amely korát megelőző módon mutatta meg két eltérő hátterű nő (a Tasnády Fekete által alakított karakter és egy naiv parasztlány) sorsát. 1941-ben eljátszotta A beszélő köntös című alkotás főszerepét, amely a magyar filmgyártás első színes filmje volt. A háborút követően Olaszországban, majd Franciaországban éltek férjével, akivel azonban hamarosan szétváltak. Utolsó szerepét 1957-ben, a német Die Prinzessin von St. Wolfgang című filmben alakította, ezt követően a Szabad Európa Rádió bemondójaként és hírolvasójaként dolgozott 21 éven át. Tasnády Fekete Mária 2001-ben, 89 évesen hunyt el.

Tolnay Klári

Tolnay Klári életét a színjátszás jelentette: a kétszeres Kossuth-díjas magyar színésznőt, érdemes és kiváló művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját a magyar filmtörténet tragikus sorsú dívájaként tartják számon, akinek bár a magánéletét drámák szőtték át, a színpad mindenért kárpótolta. Minden idők egyik legnagyobb magyar színésznője eredetileg apácának készült, szülei ugyanakkor nem nézték jó szemmel, hogy lányuk a világtól elzárkózva képzeli el jövőjét, ezért egy rokonuk, az író Bókay Jánosnak a gondjaira bízták, hogy vezesse be a budapesti társasági életbe. A fiatal lány egyszerre belecsöppent a színházak, koncertek és bálok világába, amely annyira magával ragadta, hogy elhatározta: színésznő lesz. A Vígszínház társulatában kezdte karrierjét, ahol a kor legnagyobbjaitól tanulhatott, majd a Meseautó című film a sikert is meghozta számára. Első férje Ráthonyi Ákos rendező volt, akitől kislánya született, a világháborút követően azonban előbb férje, majd 1956-ban lánya is Angliába emigrált. A színésznő rövid ideig Márai Sándorral találkozgatott titokban, majd megismerkedett Darvas Ivánnal, akivel össze is házasodott, de 1958-ban elváltak. A színésznő később úgy nyilatkozott, ekkor végleg leszámolt a szerelemmel és már csak a színjátszásnak élt. A következő évtizedekben megállíthatatlan dolgozott színházban és filmben is, 1998-ban bekövetkezett halála előtt pár nappal a Régimódi történet színpadi változatában próbált. A Budapesti Klasszikus Film Maratonon Tóth Endre filmjében, a Toprini nász című alkotásban látható, amelyben egy boldogtalan házasságban élő grófnét alakít, aki segít a férjét megfigyelő főhadnagynak lebuktatnia a gróf által működtetett kémhálózatot.

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Törőcsik Mari

Törőcsik Mari 1935-ben született, pedagógusszülők gyermekeként. Születésekor a jegyző rosszul írta a bediktált Mariann nevet, ezért Marián néven anyakönyvezték, de később a könnyebben megjegyezhető Mari néven kezdte hívni magát, Fábri Zoltán filmrendező kérésére. Vidéken nevelkedett, boldog gyermekkora volt, a színészet szeretete a nagyapja által üzemeltetett kis moziban kezdődött nála, ahol sok filmet látott és elbűvölték a híres színésznők. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult színészetet, ahol másodéves volt, amikor a Körhinta című filmben világsikert aratott alakításával, amelynek hatására diplomázást követően egyből a Nemzeti Színházba szerződhetett. Színházi munkái mellett folyamatosan forgatott, a legváltozatosabb szerepekben tűnt fel. Emlékezetes alakításai az Édes Anna főszerepe, a Szerelem Lucája, a Szerelmem, Elektra tragikus hősnője, a Szamárköhögés bölcs nagymamája. A Déryné, hol van? című filmben egy idősödő dívát alakít, amelyért – máig egyetlen magyar színésznőként – elnyerte az Arany Pálmát Cannes-ban, ahol élete során összesen 11 alkalommal csodálhatta meg játékát a közönség. Négyszer volt férjnél, nagy szerelmei Bodrogi Gyula, Iglódi István és Maár Gyula voltak, akivel közösen nevelték lányukat és Vietnámból örökbefogadott fiukat. A kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Kossuth Nagydíjas, kiváló és érdemes művész, a Nemzet Színésze, a Nemzet Művésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 2021-ben hunyt el, a Budapesti film Maraton ekkor külön szekcióval emlékezett rá. Most Külvárosi legenda című filmjét vetítjük.

Azt szokták mondani, a szinkron akkor igazán jó, ha a magyar hang tökéletesen reprodukálja az eredeti alakítást annak apró nüanszaival, érzelmi, intellektuális sokszínűségével együtt. Igen ám, de néha előfordul, hogy egy szinkronrendező a fizikai hasonlóság alapján oszt szerepet.

Leadfotó: BKFM

Oldalak

Sztárok
Christmas
A karácsony közeledtével mindenki a tökéletes mézeskalács titkát keresi, és szerencsére létezik is egy különleges, mégis filléres hozzávaló, amely valóban vajpuhává varázsolja az ünnep legnépszerűbb...
Sztárok
A legendás divatház alapítója, Carolina Herrera rendkívül büszke nagymama, elképesztően gyönyörű, 21 esztendős lányunokája ugyanis komoly mérföldkőhöz érkezett.
Sztárok
Nemrég véget ért a TV2 nagysikerű realityje, a Házasság első látásra harmadik évada, ám az egyik legígéretesebbnek hitt páros, Deák Rebeka – vagy ahogy sokan ismerik, Becca – és Horváth Zsolt...
Fashion&Beauty
Ha a téli hónapokban egy kis luxust és melegséget szeretnél csempészni a körmeidre, nincs jobb választás, mint a csokoládé árnyalatai. A gazdag barna tónusok, a bársonyos finish és a finom arany vagy...
Lifestyle
Valaki vagy valami a felszínre hozza, amit a Skorpió elnyomott. Napi horoszkóp.
Sztárok
Míg a hercegné zöldben, családja, Vilmos, György, Sarolta és Lajos talpig kékben kápráztatták el a királyi család rajongóit a Westminster apátságban ma este.