Freddie arra biztatta női műsorvezetőtársát, hogy kérjen fizetésemelést: „Attól nem leszek nagyobb férfi, hogy pár tízezer forinttal többet keresek”

Az idei év egyik legkiemelkedőbb zenei eseményét tartották meg kedden az A38 hajón – ez volt a Nőként a zeneiparban elnevezésű szakmai- és közönségtalálkozó, melyet Horányi Juli énekes és dalszerző, Németh Netti brandstratéga, illetve Fejes Ada zenei menedzsermelyen hozott létre. A rendezvényen számos elismert hazai előadó, valamint az iparág jeles szakértői, képviselői vitatták meg, vajon valóban hátrányosabb helyzetben vannak-e a nők a magyar zenei szcénában, a jelenséget érintő kérdésekre pedig közösen igyekeztek válaszokat találni. A program egyik meghívott vendégelőadója Fehérvári Gábor Alfréd, művésznevén Freddie volt, aki őszintén kifejtette a véleményét a nemi megkülönböztetésről, valamint arról, szerinte mi a probléma valódi gyökere.
Miért tartod fontosnak, hogy beszéljünk a nők helyzetéről a zeneiparban?
Első körben én azt szeretném kiemelni, hogy szerintem az már önmagában probléma, hogyha erre a rendezvényre szükség van. Férfiként az ember ezen nem gondolkodik, tehát aki azt mondja, hogy igen, az szerintem nem feltétlenül mond igazat. A meghívást követően kezdtem el egyáltalán azon gondolkodni, hogy mit jelenthet ez fordított esetben, miért érzi a Juli ezt precedens értékének, hogy erre felhúzzunk valamit. Úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok egyébként az érvekre. Én szerintem az már sajnálatos, hogy ez a rendezvény van. Mondom ezt úgy, hogy ha már van, akkor viszont örülök, hogy itt lehetek, és azért lenne fontos, hogy bármilyen szakmáról beszélünk, az, hogy ki milyen nembe tartozik, ez szerintem így most, így a huszonegyedik századnak az első negyedének a végén már így is réges-régen késő. Ezt most már k****** el kéne engedni, hogy ez meghatározó legyen bármilyen szempontból is.
Tapasztaltál bármilyen megkülönböztetést a szakmádban nők és férfiak között?
Teljesen őszintén mondom, hogy én megkülönböztetést nem tapasztalok. Vannak nyilvánvalóan klikkek, de nagyon sok minden mást is el lehetne mondani, amit az ember nem úgy fog fel, hogy hátrányos megkülönböztetés vagy éppenséggel ő húzza a rövidebbet. Én azt gondolom, hogy nem szabadna és nem feltétlenül kell, még hogyha ez egy nagyon jó kezdeményezés is, leszűkíteni oda, hogy nőként a zeneiparban. Mármint, hogy a zeneiparban. Én szerintem inkább a nőiségről kellene rendkívül sokat beszélni, mert én azt gondolom, hogy a nőknek az általános megítélésén esik folyamatosan nagyon komoly csorba, amit sok esetben úgymondva saját maguknak köszönhetnek, mert vannak bizony olyan nők, akik nem is annyira érdemlik meg, hogy nőnek nevezzük őket, mert mindent megtesznek annak érdekében, hogy folyamatosan felfelé bukjanak, bármilyen produktum nélkül. Vagy látunk arra borzasztó példákat, hogy bármit megtesznek annak érdekében, hogy az életminőségük az tökéletes legyen, és az önállóság az teljesen háttérbe van szorítva.
Elárulod, pontosan kiket értesz ezalatt?
Tudnék mondani eklatáns példákat, szerintem mindenki rögtön tud gondolni valakire, és szerintem inkább ebben leledzik az, hogy miért van az, hogy a huszonegyedik században, amikor mindent a stigmák és a sztereotipizálás vezérel, akkor ezek a nők, akiket én nem szeretek nőnek hívni, az ő megítélésük sajnos áttapad azokra is, akik viszont vérrel, verejtékkel próbálnának meg érvényesülni. Szerintem ez a legnagyobb baj.
Mit gondolsz arról, hogy a nőknek a zeneiparban nehezebb kiállni magukért, mint a férfiaknak? Szerinted min lehetne változtatni?
Ha egy munkát el kell végezni és az a munka el van végezve, akkor tökmindegy, hogy nő vagy férfi csinálja. Tehát az nincsen rendben, hogy valaki ugyanazért ennyit keres, valaki pedig nem. És a férfiak ezen nem gondolkodnak. Engem az nem foglalkoztat, hogy remélem, én többet keresek mint a női műsorvezető társam például. Volt ilyen egyébként, név nélkül, hogy hát ő szeretne fizetésemelést kérni, akkor én – gond nélkül beszélek pénzről – megkérdeztem tőle, hogy mennyit kapsz most és elmondta és mondtam, hogy kérj fizetésemelést. És próbáltam segíteni. Én attól nem leszek nagyobb férfi, hogy pár ezer forinttal vagy tízezer forinttal többet keresek, mint az a műsorvezető társam, akivel ugyanazt a műsort csináljuk, kvázi fifty-fifty. Na, most ezt kellene szerintem átvetíteni, és nem kell meghunyászkodni. Az nem hiszem, hogy a szakma számlájára írható, hogyha egy nő azonnal elvárásokat támaszt maga elé – az az ő saját harca. Tehát, hogy egészséges nőkre van szükség, mert hogyha az önbecsülésük a helyén van, akkor ezt nem fogják enged
Leadfotó: Femcafe




























