Sztárok

"Biztosak vagyunk benne, hogy jó döntést hoztunk" - A Sláger TV producere reagált Fásy Ádám kijelentéseire

"Senki nem jelezte távozási szándékát"

A csatorna producere válaszában azt írja, felé senki nem jelezte távozási szándékat, Fásy Ádám az egyetlen, aki ezentúl nem lesz látható náluk. Vele kapcsolatban érdekes dolgokat mondott.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

"Ahogy már korábban is jeleztük, november 30-tól a Sláger Tv-n nem lesz többé látható Fásy Ádám és a hozzá köthető produkciók, viszont a Sláger Tv előadóművészei, Bangó Margit, Zoltán Erika és a többiek továbbra is képernyőn maradnak, senki nem jelezte távozási szándékát, nálunk továbbra is családias hangulatban folyik a munka" - nyilatkozta Fái András, a Sláger Tv producere, majd folytatta.

"Érdekes módon, amióta a szerződésének megszűnése nyilvánosságra került, Fásy többször nyilatkozott rólunk, pedig korábban sosem jelezte, hogy valamilyen problémája lenne velünk. Hogy mennyi igazságtartalma van az ő állításainak, azt mindenki el tudja dönteni, aki ismeri őt. Amióta kiderült, hogy a Fásy-műsorok eltűnnek a Sláger Tv-ről, rengeteg hozzászólás érkezett a közösségi médiában. A kommentek és a nézettségi adatok alapján biztosak vagyunk benne, hogy jó döntést hoztunk, és a Sláger Tv nézőinek nem fognak hiányozni ezek a régi műsorok" - tette még hozzá a producer.

"Nagyon rossz úton jár" - Ezt üzente L.L. Junior az őt megzsaroló Nótár Marynek

L.L. Junior a Story magazinon keresztül üzente meg Nórát Marynek, mit gondol a zsarolással kapcsolatban. Vajon tényleg az énekesnő miatt kellett kitálalnia a szakításáról néhány hete?

Fotó: tv2.hu; Leadfotó: FEM3/Cafe

Oldalak

Sztárok
Egészség
Nem feltétlenül a tejtermékek jelentik az egyetlen jó választást, ha szeretnéd növelni a kalciumbeviteledet: egy sokoldalú zöldség is értékes segítséget nyújthat.
Lifestyle
A mai napon megnyílnak az állambiztonsági nyilvántartások, a következő időszakban családok és közösségek szembesülhetnek a múlt eddig rejtett történeteivel. A feldolgozásban hat szakember segít, hogy...
Home&Design
Hosszú ideig a világos, légies otthonok számítottak a lakberendezés legnagyobb kedvenceinek, most azonban valami egészen más kezd teret hódítani. Egyre többen fordulnak a karakteresebb, mélyebb...
Lifestyle
Lehet, hogy évek óta ugyanabban az ingatlanban élsz, mégsem gondoltál arra, hogy egy apró hiányosság miatt akár jelentős bírságot is kaphatsz. Ráadásul nemcsak a pénztárcád bánhatja, ha megfeledkezel...
Lifestyle
A hideg idő beálltával szinte minden háztartásban megjelenik ugyanaz a hívatlan vendég: a sarkokban lassan sötétedő, egészségre is veszélyes penész, és az ablaküvegeken reggelre lecsorgó páracseppek...
Sztárok
Az Ázsia Expressz sztárja kerekedő pocakkal posztolt magáról képet, ám a rajongók azonnal kiszúrták, hogy valami nem stimmel a képpel.