Károly kegyetlenül elbánt Katalinnal Meghan Markle miatt: komoly dologtól tiltotta el a király a hercegnét

Katalint rendkívül rosszul érintette Károly döntése, hiszen a hercegné kétségbeesetten szeretett volna ott lenni férje, Vilmos mellett egy igencsak fontos esemény kapcsán.

Károlynak nem volt más választása: Meghan miatt Katalint is büntette

Tavaly szeptember 8-án, életének 97. évében elhunyt a több mint 70 évig uralkodó Erzsébet királynő, aki a hivatalos közlemény szerint szerettei körében, békésen távozott az élők sorából a skóciai Balmoral kastélyban. Az uralkodó utolsó óráit családtagjaival töltötte, ám nem volt ott mindenki vele közvetlenül a halála előtt: Károly, Anna hercegnő, Vilmos, András és Eduárd herceg még időben odaértek, Harry azonban nem, hiszen ő már csak azután ért Skóciába, hogy a királynő elhunyt. Volt azonban olyan családtag, akinek nem is engedték, hogy Erzsébettel legyen: Károly király Meghan Markle-nek például megtiltotta, hogy férjével tartson Balmoralba, de nem ő volt az egyetlen. Mint kiderült, Katalin épp Meghan miatt nem lehetett Erzsébet betegágyánál, Károly ugyanis kénytelen volt kedvenc menyét is eltiltani a végső búcsútól, mert attól félt, hogy Meghan jelenetet rendezett volna, ha őt nem, Katalint viszont odaengedi a família többi tagja mellé. Hogy mi is történt pontosan, azt galériánkat átlapozva megtudhatod!

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Nagyon úgy tűnik, hogy a herceget egy komoly feltétellel engedik csak a palota közelébe, ha azonban ennek nem tesz eleget, a történelmi esemény iszonyatos kudarcba is fulladhat...

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Peggy Shannon neve talán a mai közönség számára már nem ismerősen cseng, pedig a 1930-as évek Hollywoodjának ígéretes sztárja volt.
Egészség
Nagyon sokan használnak a vécében légfrissítőt, és belegondoltak abba is, mennyire lehet káros, ha ezt belélegzik.
Lifestyle
A karácsony mindig a meghitt pillanatokról, a forró kakaóról és persze a filmekről szól – idén sem lesz másképp! A Netflix 2025-re ismét egy sor új, ünnepi hangulatú filmmel készül, amelyek között...
Utazás
Nem olyan rég kiderült, hogy 201 személyautó körözését indította el a rendőrség 2025 első felében, tehát ügyesek a tolvajok.
Lifestyle
Vannak szavak, amik szinte észrevétlenül gyengítik a mondandód erejét – még akkor is, ha tartalmilag igazad van. Egyetlen gyakori kifejezés elég ahhoz, hogy bizonytalannak tűnj, pedig nem is sejted,...
Sztárok
II. Erzsébet királynő élete utolsó hónapjaiban is figyelemmel kísérte unokája, Vilmos herceg útját – ám egyre jobban tartott attól, milyen irányba tart a trónörökös.