Sztárok

Megszólalt! ÉNB Alexa megvédi szerelmét! Már most sokan bántják őket!

Viharos búcsú

"Bencével másfél évig voltunk szép pár, de ennek vége. Spirituális lettem, ő pedig ezt nem értette, nem tudott vele azonosulni. Már korábban is voltak problémáink, és nem tudtuk őket megoldani. Semmi rosszat nem szeretnék róla mondani, egyszerűen nem egy felé tartott az életünk. Ő focista, más az értékrendje, mint nekem. Másfél hete én döntöttem úgy, hogy szakítsunk. Viharosan, egyik napról a másikra el is költöztem tőle. Nem bánom azóta sem, ennek így kellett történnie" – mesélt szakításáról a Blikknek a tévés.

26 év köztük

Alexa beismerte, közelebb került a mesteréhez, végre boldog és kiegyensúlyozott. "Bár furcsán hangzik, de nagyon szerelmes vagyok." - magyarázta a lány, de hozzátette: csak a szakítása után teljesedett ki a kapcsolata. "Mivel olyan, mintha minket mindig is egymásnak szánt volna a sors, ezért az sem számít, hogy idősebb, a kor az csak egy szám. 26 évvel idősebb nálam, azaz 52 éves Balázs, de fiatalos és nyitott, semmivel sem másabb, mintha egy velem egykorú fiúval lennék együtt" - mondta a lapnak.

„Szeretnék megkérni mindenkit, hogy a magánéletemet tartsa tiszteletben. A hír igaz, Szandrával már nem vagyunk együtt, de a legjobbakat kívánom neki. Többet erről a témáról nem akarok beszélni”
„Szeretnék megkérni mindenkit, hogy a magánéletemet tartsa tiszteletben. A hír igaz, Szandrával már nem vagyunk együtt, de a legjobbakat kívánom neki. Többet erről a témáról nem akarok beszélni”
Kattints a további képekért!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...