Sztárok

Elsírta magát saját filmjén Dustin Hoffmann

Az idén 76 születésnapját ünneplő Dustin Hoffman az év elején első saját rendezésű filmjével debütál a hazai mozikban. A színész nemrég „A Kvartett – A nagy négyes” előkészületeinek rejtelmeiről mesélt.

A kétszeres Oscar-díjas Dustin Hoffman a mai napig tisztán emlékszik arra a percre, mikor egykori kollégája John de Borman rendező előállt az ötlettel, mi lenne, ha a kamera másik oldalán is kipróbálná magát.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

„Egyszer felhívott telefonon. Először boldog új évet kívánt, majd mintegy lezárásképp csak úgy mellékesen odavetette: Apropó, vállalhatnál egy szkriptet, amit én szeretnék fényképezni, és itt szeretném fényképezni, mert szeretem Londont, és van egy házunk itt.” - mesélte barátja ötletét Hoffman.

A színész elmondása szerint eleinte ódzkodott a dologtól, de miután elolvasta a forgatókönyvet egyszerűen nem tudott nemet mondani a felkérésre. „Emlékszem, repülőn olvastam el és mikor befejeztem, a feleségem rám nézett, látta a könnyeimet, és megkérdezte, miért sírok. Annyit mondtam: Ezt muszáj elolvasnod! Sosem sírok mostanában; elég szigorú kritikus vagyok.” – magyarázta a színész.

Mikor megkezdődtek a forgatások, Hoffmannak egyáltalán nem volt könnyű dolga, de mint mondta, a film végül rávezette mit is kell csinálnia. „Fogalmam sem volt, hogy a producer és a rendező közelében elhelyezett gépnek köze nincs ahhoz, amit a vásznon látsz.” – idézte fel élményeit, majd hozzátette: „Nem te fejezed be a saját filmed, az fejez be téged. Nem hiszem, hogy zsigerileg megértettem volna mindezt, ha nem kerülök ebbe a pozícióba.”

A Kvartett - A nagy négyes című humorral teli, szívet melengető vígjáték az év elején került az amerikai mozikba, nálunk január 24-én debütál, a Harry Potter sorozatból ismert Maggie Smith-el és Billy Connolly-vel a főszerepben.

Fotó: filmtekercs.hu

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A nyolcvanas években férfiak milliói rajongtak érte, és bár azóta négy évtized telt el, a legendás szupermodell szépsége és kisugárzása mit sem veszített varázsából.
Lifestyle
A hétköznapi beszélgetésekben mára szinte elvárássá vált a kimerültség hangsúlyozása. Ahelyett, hogy jólétről számolnánk be ismerősi körünknek, a végletekig feszített tempóval igazoljuk munkák...
Lifestyle
Mire számíthatsz a héten? Olvasd el te is a heti horoszkópodat!
Sztárok
Kim Jodzsong hosszú éveken át a háttérből segítette diktátor bátyját, mára azonban Észak-Korea egyik legbefolyásosabb politikai szereplőjévé vált, akinek hatalmát a külvilág sem hagyhatja figyelmen...
Utazás
A Hungaroring ugyebár a Forma-1-es magyar nagydíjról ismert a világon, amit 1986 óta folyamatosan megrendeznek.