Sztárok

Negyvenhárom éves korában elhunyt a tehetséges magyar színművész

Tragikusan fiatalon távozott Mokány Csaba színész, rendező. Mindössze 43 éves volt.

Elhunyt Mokány Csaba

Negyvenhárom éves korában elhunyt Mokány Csaba füleki származású színész, rendező – adta hírül vasárnap Facebook-oldalán a Komáromi Jókai Színház.

Mint a posztban írják, Mokány Csaba a Komáromi Jókai Színházban kezdte színházi pályafutását az 1999/2000-es évadban, a pozsonyi Színművészeti Főiskola elvégzése után főként Magyarországon dolgozott, egy-egy szerep erejéig tért vissza a hazai színházakba. A budapesti KoMoD Színházban színészként, rendezőként, sőt néhány előadásban díszlet- és jelmeztervezőként is dolgozott. „Isten veled, Csabi! Emléked megőrizzük!” – búcsúzott a színház a művészétől.

A Fidelio.hu nekrológjában azt írja, Mokány Csabára nagy hatással voltak a külföldi fesztiválok és színházi stílusok. Főleg a lengyel, orosz, angol és a berlini színházi műhelyek alkotásai. Imádta az európai filmeket, kedvenc rendezői közé tartozott Pedro Almodóvar, Anders Thomas Jensen, Quentin Tarantino, David Lynch és Xavier Dolan. Ez is mutatja, hogy színházi énjét inkább a filmesebb típusú, őszinte színjátszásban találta meg, sok-sok humorral megspékelve, de mindig a gondolat, a kísérletezésbe vetett hit volt a legfontosabb a számára.

Nyugodjon békében!

Leadfotó: facebook.com/komaromi.jokai.szinhaz

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...