Sztárok

Elhunyt Kertész Ákos

A Makra és a Sikátor szerzője 90 esztendős volt.

Legismertebb regényéből egymilliónál is több példány kelt el világszerte

Kilencvenéves korában elhunyt Kertész Ákos Kossuth-díjas magyar író - értesült a Magyar Hang kanadai forrásból. Kertész Ákos 1932. július 18-án látta meg a napvilágot Budapesten. Polgári származása miatt nem vették fel az egyetemre, ezért tizenkét évig karosszérialakatosként kereste a kenyerét. Később ösztöndíjjal végezte el az ELTE magyar-népművelés szakát, majd mintegy harminc éven át a Mafilm dramaturgjaként, forgatókönyv- és dialógusírójaként tevékenykedett. Bereményi Gézával és András Ferenccel közösen írták a Veri az ördög a feleségét című magyar filmklasszikus forgatókönyvét.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Kertész kisregényei, elbeszélései a hatvanas évektől fogva jelentek meg: első regénye, a Sikátor jelentős sikert aratott, majd jött az 1971-ben megjelent Makra, ami talán az író legismertebb műve. Rengeteg idegen nyelvre fordították le, világszerte több mint egymillió példány kelt el belőle, és ma is egyetemi előadások, szemináriumok kötelező olvasmánya.

Kertész a kilencvenes és a kilencvenes években is tovább írt és alkotott. 1972-ben és 1974-ben is József Attila-díjat kapott, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét pedig 1992-ben vehette át. Később a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét is megkapta, 2008-ban pedig Kossuth-díjjal ismerték el munkásságát.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Súlyos, életveszélyes gázmérgezés történt a XI. kerületi Sport11 uszodában, ahonnan egy rendszeresen visszatérő vendéget kétoldali tüdőgyulladással és maró klórgáz- vagy sósavmérgezéssel szállítottak...
Lifestyle
Embertelen körülmények között magukra hagyott gyermekekre bukkant a Kontroll stábjának jelenlétében Anita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei védőnő, aki legutolsó munkanapján járta végig a...
Lifestyle
A fokhagyma termesztése egyáltalán nem bonyolult, néhány apró részletre azonban érdemes odafigyelni, ha igazán nagy és egészséges fejeket szeretnénk betakarítani.
Sztárok
Curtis egy mélyreható és kivételesen érzelmes bejegyzésben osztotta meg gondolatait feleségéről, Barnai Juditról, aki a magyar kosárlabda-válogatott tagjaként élete eddigi legfontosabb világbajnoki...
Egészség
A máj egészségét sokkal nagyobb mértékben befolyásolhatja az étrendünk, mint gondolnánk, bizonyos növényi élelmiszerek pedig különösen értékes összetevőket rejtenek.
Lifestyle
Felháborító eset borzolja a kedélyeket a közösségi médiában, miután egy Krk szigeti étteremben megalázó módon állítottak fel az asztaltól négy magyar fiatalt, akik csupán palacsintát szerettek volna...