Rádler Judit, az unokatestvére e szavakkal búcsúszik tőle:
'Drága Bernát, drága Unokatesóm!
Mindig mindehol így mutattuk be egymást, pedig te nem az én unokatesóm voltál, hanem anyué, de így egyszerűbb volt….
Sok minden összekötött minket, a rokoni vér, hogy az anyukáink a legjobb barátok, hogy mindketten színészek vagyunk, hogy miattad mentem a színész suliba, hogy anno a zöld citroeneddel mennyit mentünk színházakba, hogy te bemutass igazgatóknak, rendezőknek, vagy én mutassalak be téged. Hogy amikor beszélgettünk nálad, igazán mélyre mentünk.
Az első emlékem veled, amikor gyerekkorunkban a dorogi Palán lenyomtál a víz alá… ezt megannyi élmény követte…hogy együtt csocsóztunk nálatok, hogy láthattalak színészként, aztán zenészként színpadon…hogy láthattam a házad, hogy láthattam elsőként, amikor az emeleten készült a fürdőszobád…hogy láthattam az új autód… hogy anyukád büszkén mesélt rólad mindig, hogy anyu 60. születésnapján megkértelek, hogy el akarok énekelni egy dalt neki, és szeretném, ha kísérnéd harmonikán.. azonnal igent mondtál… hogy rohadt büszke voltál rám, mikor láttál színpadon…és még sok minden…
Sok dologban hasonlítunk Bernát! Talán ezért is értettük meg olyan jól egymást… imádtam a szenvedélyed, a tehetséged, az emberséged, az elfogadásod, az őszinte szereteted, amivel hozzám álltál…
Szerettem benned, hogy az álmaidért mindet megtettél, ezzel példát mutatva nekem… Akkor is rohadt erős volt a hited, mikor másnak nem lett volna… de valami továbbvitt.. annyi mindent írhatnék még, amit csak mi ketten tudunk, de úgyis tudod….
Most mégsem egy közös képpel búcsúzom, (bár nem búcsúzom) hanem egy olyan képpel, ami a kedvencem rólad… egy olyan képpel, ahol a lélek megnyugszik… ahol te is önmagad vagy…"
Rádler Judit, az unokatestvére e szavakkal búcsúszik tőle:
'Drága Bernát, drága Unokatesóm!
Mindig mindehol így mutattuk be egymást, pedig te nem az én unokatesóm voltál, hanem anyué, de így egyszerűbb volt….
Sok minden összekötött minket, a rokoni vér, hogy az anyukáink a legjobb barátok, hogy mindketten színészek vagyunk, hogy miattad mentem a színész suliba, hogy anno a zöld citroeneddel mennyit mentünk színházakba, hogy te bemutass igazgatóknak, rendezőknek, vagy én mutassalak be téged. Hogy amikor beszélgettünk nálad, igazán mélyre mentünk.
Az első emlékem veled, amikor gyerekkorunkban a dorogi Palán lenyomtál a víz alá… ezt megannyi élmény követte…hogy együtt csocsóztunk nálatok, hogy láthattalak színészként, aztán zenészként színpadon…hogy láthattam a házad, hogy láthattam elsőként, amikor az emeleten készült a fürdőszobád…hogy láthattam az új autód… hogy anyukád büszkén mesélt rólad mindig, hogy anyu 60. születésnapján megkértelek, hogy el akarok énekelni egy dalt neki, és szeretném, ha kísérnéd harmonikán.. azonnal igent mondtál… hogy rohadt büszke voltál rám, mikor láttál színpadon…és még sok minden…
Sok dologban hasonlítunk Bernát! Talán ezért is értettük meg olyan jól egymást… imádtam a szenvedélyed, a tehetséged, az emberséged, az elfogadásod, az őszinte szereteted, amivel hozzám álltál…
Szerettem benned, hogy az álmaidért mindet megtettél, ezzel példát mutatva nekem… Akkor is rohadt erős volt a hited, mikor másnak nem lett volna… de valami továbbvitt.. annyi mindent írhatnék még, amit csak mi ketten tudunk, de úgyis tudod….
Most mégsem egy közös képpel búcsúzom, (bár nem búcsúzom) hanem egy olyan képpel, ami a kedvencem rólad… egy olyan képpel, ahol a lélek megnyugszik… ahol te is önmagad vagy…"