Édesapja halálának estéjén is játszott Törőcsik Mari

Több mint két évtized kihagyás után tért vissza a Vígszínházba Törőcsik Mari, hogy az Eszenyi Enikő rendezte Átutazók című darabban játszhasson.

"Általában minden új helyre félek belépni, és ez ezúttal sincs másképp! Valahogy úgy van ez, hogy nehezen lépek be, aztán boldogan távozom" - mondja a Kossuth-díjas Törőcsik Mari, aki egy nagyon nehéz időszakon van túl. A Nemzet Színésze bő egy év leforgása alatt két jó barátját, pályatársát vesztette el: előbb Garas Dezsőt, majd Hollósi Frigyest.

A 77 éves színésznő azonban azt mondja, volt ideje megerősödni, bár ilyen irányú tapasztalatait senki másnak sem kívánja. Mint mondja, a néző első, így történhetett, hogy még édesapjának halála estéjén is a színpadon állt és játszott.

"Ötvenhét éve vagyok ezen a pályán. Ez az ötvenhét év megtanított arra, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy ezekben a szörnyű pillanatokban is helyén legyen az idegrendszerem. Aznap este is játszottam, amikor meghalt az apukám. Mindig ki kell szolgálni a nézőket. Akik belépnek a színházba, azért jönnek, mert látni szeretnének egy jó előadást. Nem azzal kell foglalkozniuk, hogy én milyen lelkiállapotban vagyok" - hangsúlyozza a népszerű színésznő.

Törőcsik Mari nagyságát Eszenyi Enikő is alátámasztotta, aki azt is elmesélte, hogyan kérte fel őt az Átutazók szerepére. Nyáron, amikor a "Jóembert keresünk" főszerepére készültem, meglátogattam, és sokat beszélgettünk. Mari boldogan igent mondott, és tudtam, ha ő elvállalja, nem kell tartanom semmitől. Nagy öröm, hogy egy ilyen csodálatos színésznőt és egészen kivételes művészt rendezhetek a Vígszínházban.

Fotó: filmunio.hu

Oldalak

Fashion&Beauty
A különféle izgalmas ruhatrendek mellett idén természetesen a figyelemre méltó cipőkből sem lesz hiány.
Egészség
A magnéziumhiány sokakat érint, nagyon fontos, hogy időben felismerjük a problémát és mielőbb tegyünk ellene.
Lifestyle
Nincs ahhoz fogható érzés, mint amikor a frissen sült, meleg kenyér illata járja át a házat. De tudtad, hogy van egy titkos összetevő, melynek köszönhetően nemcsak finom, de hihetetlenül puha is lesz...