Sztárok

Éden Nóra perli a TV2-t az "erőszakolós ügy" miatt

Stumpf Nóra, alias Éden Nóri beperelte a TV2-t! Az Éden Hotel egykori játékosa a Heti Válasznak adott interjújában azt állítja, többször is kért segítséget játékostársa, Gábor erőszakoskodása és szexuális zaklatásai miatt a stábtól, ám azok nem segítettek rajta.

"Erőszak az édenkertben"

Április közepén történt, hogy az Éden Hotel adásában Gábor erőszakoskodott Nórival. A lány nem akart a fiúval szexelni, és ezt többször is tudtára adta, ám a férfi nem hagyta annyiban a dolgot, szétfeszítette a nő lábát és tovább próbálkozott. Az esetről először az Üvegplafon blog írt.

Gábor az elutasítás után sértegetni, majd hibáztatni kezdte Nórit amiatt, hogy nem feküdt le vele és ezzel átverte. A férfi utólag azt nyilatkozta az esetről, hogy szerinte "azt csinál a lánnyal, amit akar", olvasható a hvg.hu-n.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Éden Gábor azzal is megzsarolta a lányt, hogy ha nem szexszel vele, akkor megpróbálja kiejteni a játékból. A jelenetet a TV2 leadta, a következő rész előzetese alapján pedig az egyértelműen erőszakos és bántalmazó magatartást mutató férfi továbbra is játékban maradhatott, annak ellenére, hogy néhány adással korábban egy másik, női játékost azért rúgtak ki, mert megütötte az őt sértegető férfit, írja a hvg.hu.

Miután a Médiatanács megbírságolta a TV2-t az Éden Hotel című műsorban történt erőszakos jelenet miatt, az ügy érintettje, Stumpf Nóra, azaz Éden Nóri a múlt héten személyiségi jogi pert indított a csatorna ellen - tudta meg a Heti Válasz az ügy sértettjétől. Nóra azt állítja, korábban is történt olyan, hogy hiába kért segítséget a TV2 stábjától.

Fotó: TV2

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A Forma–1 történetének legfiatalabb világbajnoka nemcsak a versenypályán került a figyelem középpontjába: hónapok óta azt találgatják, hogy egy szőke szépség személyében ismét rátalált-e a szerelem.
Sztárok
Több mint negyed évszázados érzelmi hullámvasút, elhidegülések és nyilvános megbékélések után Selena Gomez és Demi Lovato kapcsolata ismét virágzik: a gyerekként egymásra találó Disney-sztárok...
Lifestyle
Nem minden fordulat lesz kellemes az előttünk álló napokban: három csillagjegy olyan váratlan helyzettel találhatja szembe magát, amely alaposan felboríthatja a terveit. Most különösen fontos lesz,...
Lifestyle
Izgalmas fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét három csillagjegy számára: olyan lehetőségek találhatják meg őket, amelyekre korábban talán nem is gondoltak. Egy váratlan ajánlat, egy új...
Lifestyle
A Viber több mint tizenöt évvel a megjelenése után is az egyik legismertebb kommunikációs platform a világon, és sok érdekes funkcióval bővült.
Lifestyle
A héten csapadékos fordulat jön az időjárásban. Mutatjuk, hol lesz szükség mindenképpen esernyőre!