Felemésztették a démonjai a gyönyörű színésznőt: mindössze 34 éves volt, amikor a halálba menekült

Végzetes döntést hozott

1999. május 7-én Dana a Howard Stern Show vendégeként tűnt fel a képernyőn, ahol többször is hangsúlyozta, hogy józan – a telefonon jelentkező hallgatók közül azonban többen gúnyolódtak rajta, sőt egyesek azt állították, hogy biztosan drogok hatása alatt van. Felháborodva a vádakon, Dana hajlandó lett volna drogtesztnek alávetni magát, ám ez mégsem történt meg végül. Az igazi sokk pedig csak ezután következett.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Mindössze egy nappal a felvétel után, 1999. május 8-án, csupán 34 évesen Dana életét vesztette drogtúladagolás következtében Moore-ban, Oklahoma államban – testét a vőlegényével, Robert Menchacával közösen használt lakókocsiban találták meg. Bár a rendőrség kezdetben balesetre gyanakodott, az orvosi vizsgálat később öngyilkosságnak minősítette halálát, mivel a szervezetében halálos dózisú Soma és Lortab is volt. A színésznő tragikus halála mély nyomot hagyott fiában, Tyler Lambertben, aki mindössze 14 éves volt akkor – élete nagy részét nagymamája mellett töltötte, de anyja elvesztése mélyen megrázta. Sajnos Tylert sem kerülte el a tragédia: 2010. május 6-án, két nappal anyja halálának 11. évfordulója előtt, ő is elhunyt, miután saját kezével vetett véget szenvedéseinek.

Ha baj van

Ha te is úgy érzed, segítségre lenne szükséged, tárcsázd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

Leadfotó: Gary Null/NBC/NBCU Photo Bank

Forrás

Oldalak

Lifestyle
A statisztikák szerint a házasságok jelentős része válással végződik, ám egy friss kutatás rámutatott az ideális életkorra.
Lifestyle
A nem megfelelően megválasztott mosogatási beállítások jelentősen megdobhatják az áram- és vízszámlát, de még a gépet is károsíthatják.
Home&Design
A fürdőszoba meleg, párás levegője sok szobanövénynek inkább álom, mint rémálom. Mutatunk hat fajtát, amelyek kifejezetten jól érezhetik magukat ebben a különleges környezetben – persze a...
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.