Sztárok

Megrázó részletek derültek ki Damu Roland kórházban töltött napjairól

„Ő maga kérte az orvosokat, hogy tegyék mélyaltatásba”

Az unokaöccse most a Borsnak azt nyilatkozta: elsőként a színész mája, majd a többi belső szerve mondta fel a szolgálatot. „Amikor Roland bekerült a kórházba mindössze három napig volt magánál, majd az egyre romló állapota miatt ő maga kérte az orvosokat, hogy tegyék mélyaltatásba” – kezdte a lapnak Tóth István, hozzátéve: az orvosok azt mondták neki, sokkal több esélye van a túlélésre, ha lélegeztetőgépen ápolják. Ekkor még minden nap beszélt szeretett nagybátyjával telefonon, s mint fogalmazott, Damu érezte, hogy valami komoly baja van – többször említette, hogy fáj a tüdeje, emellett nagyon csúnyán köhögött. „A 72 éves nagymamám volt az egyedüli ember, aki a kórházban is tarthatta vele a kapcsolatot, nagyon közel álltak egymáshoz. Saját fiaként szerette Rolandot. Sajnos senki nem tudta látogatni őt, hiszen nem lehetett bemenni a kórházba. Hajnali 2-kor kapta a hívást, hogy Roland szervezete feladta a harcot” – tette hozzá Tóth István.

47 éves korában elhunyt Damu Roland színész – halálhíre megrázta az egész országot, köztük a sztárvilágot is, akik megható sorokkal búcsúznak a Jóban Rosszban egykori szereplőjétől.

.Leadfotó: Facebook/ Rózsaszál-Oldal

Oldalak

Sztárok
Egészség
A szív egyik legfontosabb szervünk, mely munkájával biztosítja a vérkeringést, valamint a véráramláshoz szükséges vérnyomást is. Ki ne akarná, hogy szíve hosszú évtizedekig egészséges maradjon?
Sztárok
Az utóbbi időben felröppent a hír, miszerint ismét egymásra talált Tápai Szabina és Kucsera Gábor, akik hosszú éveken át az ország egyik legnépszerűbb sztárpárját alkották. A két celebritás most...