Sztárok

Férfiként nem tud mit kezdeni egy beteg újszülöttel - Intézetbe adja lányát Damu Roland

Damu Roland, aki a hírek szerint néhány hete elhagyta terhes feleségét és a fővárosba költözött, most arról is beszélt, milyen sorsot szán még meg sem született kislányának. A színész úgy gondolja, a babának így lesz majd a legjobb.

Intézetbe kerül Damu Roland kislánya

Damu Roland felesége körülbelül két hónap múlva fog életet adni közös kislányuknak, akit a színész Majának szeretne nevezni. A történet azonban szomorú, hiszen a sztár neje, Edina súlyos alkoholproblémákkal küzd, a terhessége idején is ivott. Emiatt lehetséges, hogy a baba korábban jön a világra a vártnál. Damut annyira megviselte, hogy végig kellett néznie, ahogy gyermeke anyukája tönkreteszi a saját, és Maja egészségét, hogy másfél hónappal ezelőtt elköltözött az asszonytól, jelenleg Színészházban él, hiszen saját lakása nincsen. A helyzet tényleg nagyon súlyos, Edina állítólag mindennap iszik és előfordult olyan is, hogy napokon át nem evett. A hasa pedig egy ideje már egyáltalán nem nő.

A gyámügy ezt látva most úgy határozott, a még meg sem született kislánynak intézetbe kell majd mennie. Damu Roland pedig örül a hírnek.

Lapozz, és tudd meg, miért örül Damu annak, hogy lánya intézetis gyerekként nő majd fel!

Fotó: facebook.com/damuroland

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.