Sztárok

Daganatos betegségéről vallott a magyar olimpiai bajnok

Megküzdött a rákkal Czene Attila olimpiai bajnok úszó. Palik László műsorában beszélt daganatos megbetegedéséről, és arról is, mit gondol a közelmúltban kirobbanó ügyről Szilágyi Liliána és apja, Szilágyi Zoltán között.

Nyíltan beszélt a betegségéről

Czene Attila három olimpián képviselte hazánkat, az úszó az 1996-os atlantai olimpián aranyérmet szerzett. A most 47 éves egykori sportoló Palik László videóműsorának vendégeként beszélt őszintén arról, hogy megküzdött a rákkal. Elmondása szerint alig pár hónap alatt zajlott le a felfedezés, a műtét és a rehabilitáció. Mostanra szerencsésen felépült a betegségből, annak már csak utónyomait észleli. Mint ő is megemlíti, gyógyulása alatt felszaladt rá néhány pluszkiló. Bár eleinte óvatosságból hagyta, hogy gyarapodjon a súlya – hiszen az orvosok is azt mondták, inkább túlsúly legyen rajta –, mostanra már nem titkolja, hogy inkább a lustasága áll a fogyás útjába. Természetesen a versenysport utáni leállásnak is köze van a dologhoz, de Attila maga is elismeri, hogy rizikós húszkliós túlsúllyal élnie. „Azon kívül, hogy felszedtem sok-sok kilót magamra, annyival boldogabb is lettem így az évek alatt. Négy éves a kislányunk. Ez az első és a legfontosabb az életemben” – vallotta be az olimpikon.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Czene Szilágyi Liliána apjáról, Szilágyi Zoltánról is elmondta a véleéményét, akivel annak idején együtt edzettek.

Cikkünk folytatása a következő oldalon található, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...
Lifestyle
Kevés utálatosabb házimunka létezik a sütőtakarításnál. A vasárnapi sült szaftja fröccsen, a sajt kifolyik, a süteményből cseppent tészta pedig másodpercek alatt ég rá a méregdrága készülék belső...
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.