Vége: újabb magyar sztárpár kapcsolata futott zátonyra, két évnyi se veled, se nélküled viszony után döntöttek a szakítás mellett

Mi történhetett?

A lap értesülései szerint Curtis és Judit már többször is szakítottak és kezdték újra kapcsolatukat, de most úgy tűnik, végleg vége a szerelemnek, ugyanis ez most nem a tőlük megszokott mosolyszünet, hanem valami sokkal komolyabb. Jó ideje nem láthattunk már közös képeket, sőt mi több, a rapper jelenleg barátaival fesztiválozik a Balatonon, Judit pedig a jelek szerint nem tartott vele – egy közeli barátjuk szerint a hír igaz, Curtisék tényleg nem alkotnak már egy párt egy ideje. Azt nem tudni, mi állhatott közéjük, amire ezúttal nem találtak megoldást, az információk szerint viszont az előadó abban reménykedett, hogy legutóbbi, dominikai álomnyaralásuk segít majd gondjaikon, ezért is utaztak el egy kis pihenésre és romantikázásra. A barátok azonban nem merik kijelenteni, hogy a szakítás végleges, hiszen korábban is tartottak már szünetet, így az ismerősök szerint nem lenne meglepő, ha most is újra egymásra találnának, de vannak, akik úgy gondolják, hogy Curtis nem Judithoz, hanem Krisztihez és kisfiúkhoz fog visszatérni.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Míg a királyi család többi tagja szinte mindig kesztyűt hord, ha emberekkel találkozik, addig Diana szinte sosem viselte ezt a ruhadarabot, méghozzá nem is akármilyen okból kifolyólag.

Leadfotó: Instagram/curtis4ker

Oldalak

Lifestyle
Aki egyszer megtapasztalja, milyen íze van egy saját kezűleg készített paradicsomszósznak, az nehezen tér vissza a bolti változatokhoz.
Home&Design
A szobanövényeid állapota sokkal inkább függ az otthoni környezettől, mint elsőre gondolnád.
Lifestyle
Miután Charles Boycott 1880-ban megpróbálta kilakoltatni több bérlőjét, az írországi Mayo megye lakói azzal vágtak vissza, hogy kiközösítették – ez vezetett a „boycott” (bojkott) kifejezés...
Lifestyle
Ugye ismerős az érzés, amikor a munkanap végén lecsukod a laptopot, de a fejedben még órákig az elintézetlen e-mailek, a sürgős feladatok és a másnapi határidők pörögnek?
Lifestyle
Ma már rengeteg elektronikai eszköz vesz körül minket, és van olyan, ami akár tüzet is okozhat.
Sztárok
Hatalmas izgalmak közepette ért véget a 2026-os Miss World: 111 ország szépsége közül végül egy 24 éves fiatal nő fejére került a korona.