Ő Csonka András ritkán látott nővére: a színész örökölte a 73 éves Edit mosolyát

Sokan nem is tudják, hogy az 59 esztendős színésznek van egy testvére, pedig Csonka rendre posztol nővérével közös fotókat vagy éppen videókat közösségi oldalain.

Féltestvérek, de édes testvérekként szeretik egymást

Az ország Csonka Picijét szinte mindenki ismeri, nem véletlenül, hiszen András kisgyerekkorától színésznek készült, hogy apja, Csonka Endre nyomdokaiba lépjen. 1985-ben fel is vették őt a Színház és Filmművészeti Főiskolára, amit 1990-ben el is végzett, majd jött a Família Kft., amely sorozat meghozta számára az országos hírnevet és népszerűséget. Szabadúszó színészként láthattuk őt számos musicalben is, például a Funny girl-ben, a Hotel Mentholban vagy épp a Szépség és a Szörnyetegben a Kán-kán és az Abigél mellett. Kiemelkedő szerepe volt a világhírű Disney musicalben, a Mary Poppins című darabban is, melyben a főszerepet játszhatta - egy biztos, Csonka Andrást tehetségének és humorának köszönhetően leginkább vígjáték és musical feladatok találták meg pályafutása során. Magánéletéről azonban nem sokat tudni, így többeknek arról sincs tudomása, hogy a színésznek van egy nővére, Edit, aki idén augusztusban töltötte a 73-at. Galériánkban mutatjuk őt!

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Bochkor Gábortól már megszokta mindenki, hogy nem szereti visszafogni magát. Ezért árulta el, hogy melyik sztárt akarta elcsábítani anno.

Leadfotó: TV2

Oldalak

Home&Design
A mosdó valóban tökéletes hely arra, hogy kísérletezzünk vidám berendezési tárgyakkal, merész mintákkal és drámai színpalettákkal. Így nem meglepő, hogy több lakberendező mind ugyanazt válaszolta...
Lifestyle
Ellentmondásos állatkerti gyakorlat keltett heves vitát Dániában: egyesek természetesnek, mások viszont meghökkentőnek tartják azt, ahogyan a ragadozók ellátásáról gondoskodnak.
Sztárok
Tizenhét év telt el az Alkonyat-saga befejezése óta, ám Stephenie Meyer szerint Bella és Edward története korántsem ért véget – sőt, lehet, hogy új fejezetek várnak a rajongókra.
Sztárok
Jenny McCarthy megrázó őszinteséggel beszélt az elmúlt évben átélt egészségügyi kálváriájáról, amely hónapokon át tartó fájdalommal, műtétek sorozatával és rémisztő tünetekkel járt.
Lifestyle
Míg a hivatalos árak gyakran változatlanok maradnak, a vállalatok rafinált módszerekkel csempészik be a rejtett inflációt a mindennapi vásárlásainkba.
Lifestyle
Most január elsejétől a szolgáltatók fokozatosan vezetik be a módosításokat. Mindegyik nagy cégnél változik a helyzet.