Sztárok

Tíz év után visszatér a képernyőre Csernus Imre - ebben a műsorban tűnik majd fel

Visszatér a képernyőre Dr. Csernus Imre. A pszichiáter új műsora február 23-án jelentkezik először a ’168 óra’ honlapján, a 168.hu-n és annak Facebook, YouTube csatornáin, ahol élőben beszélget a betelefonálókkal és válaszol az e-mailben feltett kérdésekre. Csernus Imrét utoljára 10 éve láthatták a nézők rendszeresen a képernyőn, az akkor vezetett Bevállalja? című műsorával lett az ország közismert „kiabálós” pszichiátere. Február végétől viszont újra visszatér, és keddenként másfél órán keresztül ad javaslatokat a kérdezők problémáira.

A magyar média ikonikus alakja

A 168.hu-n tér vissza közönségéhez Dr. Csernus Imre, hogy ajánlásokkal segítse az embereket, többek között a járvány okozta krízisek megoldásaira. Az új műsor első adása február 23-án, kedden 16.30-kor kezdődik, de a kérdéseket már most várják a leendő nézőktől és hallgatóktól. "Csernus Imre, amellett, hogy kiváló a szakmájában, ikonikus alakja a magyar médiának is. Amikor Imrével megállapodtunk, hosszan beszélgettünk arról, hogy mi lenne a visszatérésének legmegfelelőbb formátuma, időpontja. Nem volt kérdés, hogy a generációk óta nem látott válságban mielőbb szükség van egy olyan hangra, akiben lehet bízni, tanácsai útmutatást jelentenek egy sokaknak jelenleg kilátástalan világban. A 168 óra megújult odalán, a 168.hu-n ez egy újabb lépés annak megvalósítása felé, hogy egy egésznapos műsorfolyamot biztosítsunk az olvasóknak, nézőknek és hallgatóknak" –mondta el Milkovics Pál, a Brit Média tulajdonosa.

Fotó: 168.hu
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

"A hallgatók is alakítják kérdéseikkel"

Dr. Csernus Imre, bár az utóbbi időben visszavonult a kamerák elől, mint pszichiáter folyamatosan aktívan tevékenykedik. Rendszeresen tart terápiás beszélgetéseket pácienseinek, és tart online előadásokat különböző témákban. Az utóbb időszakban segítette a női vízilabda-válogatottat a mentális felkészülésben, kávézója megnyitásával pedig az Én kinyitok! mozgalom egyik megszólalójává vált.

„Ezt a műsort nem csak én, a nézők, hallgatók is alakítják kérdéseikkel, problémáikkal. Amit viszont már most szeretnék leszögezni, hogy a válaszaim ajánlások, nem pedig receptek vagy megoldások. A műsort pedig csak olyan mértékben szerkesztjük, amennyire minimálisan szükséges, a rendelkezésre álló időbe igyekszem hétről hétre minél több kérdésre, problémára válaszolni, ajánlásokat tenni” –mondta el Dr. Csernus Imre.

A hajdani sztárpár 26 éves csemetéje kerüli a rivaldafényt.

Leadfotó: YouTube

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Olyan dolgok történhetnek a Halakkal, amelyek elsőre véletlennek tűnnek, később azonban összeállnak egy nagyobb képpé. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Sztárok
Taylor Dayne a nyolcvanas évek végén egyetlen slágerrel hódította meg a világot, azóta pedig közel négy évtized telt el, és nemcsak az élete, hanem a megjelenése is rengeteget változott.
Sztárok
Ramón Novarro nők millióinak bálványa volt a némafilmek aranykorában, miközben magánéletének legféltettebb titkát évtizedeken át rejtegette a nyilvánosság elől, élete pedig végül felfoghatatlan...
Lifestyle
A joghurt évek óta ott van az egészséges ételek toplistáján: reggelire, tízóraira, edzés után vagy akár esti nassolnivalóként is sokan rendszeresen kanalazzák. Éppen ezért meglepő lehet, hogy egy...
Sztárok
Charles Spencer új, Dianáról szóló könyve alaposan felkavarta az állóvizet a királyi családban, és a hírek szerint Vilmos herceg türelme is elfogyott nagybátyjával szemben.
Sztárok
Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében...