Sztárok

Senki sem tudta: teljesen más néven látta meg a napvilágot a világhírű színész – Ezért döntött úgy fiatalon, hogy megváltoztatja

Christopher Walken évtizedek óta Hollywood egyik legünnepeltebb színészlegendájának számít, azt azonban csak kevesen tudják, hogy eredetileg nem ezen a néven látta meg a napvilágot.

Remekművekben bizonyította be a tehetségét

1943. március 31-én látta meg a napvilágot Christopher Walken Oscar-díjas amerikai színész: édesanyja gyakran vitte fiait televíziós meghallgatásokra és fotózásokra, ennek köszönhetően pedig már tizennégy esztendősen megkapta első "munkáját", mely során egy naptárfotózáshoz kellett kiscicákkal pózolnia. Tízévesen már rendszeresen szerepelt tv-show-kban testvéreivel, akikkel együtt táncoktatásra is járt. Elhatározásában, hogy színész lesz, csak egyszer, tizenöt évesen ingott meg, amikor egy rövid ideig együtt dolgozott egy oroszlánidomárral. A középiskola után a Long Island-i Hofstra Egyetemen tanult, de nem szerzett diplomát. Pályáját - musical táncos képesítéssel - a Best Foot Forward című musicalben kezdte Liza Minelli oldalán – összesen több mint 60 színházi produkcióban szerepelt. Walken elképesztő karrierutat járt be, s ma már minden idők egyik legnagyobb hollywoodi színészeként tartják számon, ennek ellenére van, ami még a legnagyobb rajongóit is meglepi. Azt tudtad például, hogy eredetileg teljesen más néven jött világra? Részletek a galériában!

Első említésre méltó filmszerepét Sean Connery mellett játszotta Az Anderson magnószalagokban (1971), első nagyobb sikerét pedig az Annie Hall-lal (1977) aratta, amelyben Diane Keaton tébolyodott bátyját játszotta. Az igazi áttörést a vietnami háború borzalmait és utóhatását bemutató A szarvasvadász (1978) hozta meg számára: az érzelmileg tönkrement Nick megformálásáért a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában elnyerte az Oscar-díjat.
Kattints a további képekért!

Napok óta pletykálták, Lewis Hamilton most megerősítette a hírt. Ehhez foghatóról nem is nagyon hallottunk még egy ekkora sztár esetében.

Leadfotó: Lloyd Bishop/NBCU Photo Bank/NBCUniversal via Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...