Sztárok

Megszületett a világhírű színésznő második gyermeke – Nem akárkiről nevezték el a kislányt

Az egykori gyereksztár életet adott a kislányának, aki nagyon különleges nevet kapott.

Másodszor is anya lett

Christina Ricci gyerekszínészként kezdte hollywoodi karrierjét, olyan ikonikus filmekben szerepelt, mint az Addams Family vagy éppen a Casper, majd félig-meddig sikeresen továbbevezett a felnőttszerepek felé. A szakmai élete mellett egy ideig úgy tűnt, a magánéletben is révbe ért: 2013-ban feleségül ment James Heerdegen filmes szakemberhez, akitől 2014-ben megszületett kisfia, Freddie. Hét évvel később azonban kiderült, hogy a házasság zátonyra futott, sőt, soha nem is működött igazán. Ricci a válás során arra hivatkozott, hogy a férje házasságuk egésze alatt fizikailag és érzelmileg is bántalmazta, előfordult, hogy mindezt közös gyermekük szeme láttára. A helyzet a pandémia alatt olyannyira eldurvult, hogy a színésznő már az életét féltette. Bár Heerdegent végül nem tartóztatták le, Ricci távoltartási végzést kért volt férje ellen, amit a bíróság meg is ítélt számára. Idén arra is fény derült, hogy az anya megkapta a fia teljes felügyeleti jogát, míg az apa látogatási joggal rendelkezik. A trauma után aztán Christina Riccire ismét rátalált a szerelem Mark Hampton sztárfodrász személyében, tőle született meg most második gyermeke.

Lapozd fel a galériánkat!

2021 augusztusában a szerelmesek bejelentették, hogy a színésznő közös gyermeküket hordja a szíve alatt.
Kattints a további képekért!

Anya és két kislánya nagyon aranyosan festenek összepasszoló szettjeikben.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Utazás
A többség ki akarja majd használni a húsvéti hosszú hétvégén kínálkozó jó időt, és biztosan útra fog kelni. Azonban van néhány dolog, amire figyelni kell a közlekedésben!
Lifestyle
A Vízöntő szerelmi életében drámai változások várhatók. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Lifestyle
Most elfelejtheted a monoton EDM ütemeket, amiket a fesztiválokon hallasz. Itt a selymes vokálok, és dallamok kerülnek előtérbe.