Sztárok

Chris Rock végre elmondta az igazságot az Oscar-gálán történt botrányos pofonról

Az Oscar-gálán történtektől hetekig volt hangos a média.

„Nem vagyok áldozat”

Ahogy arról már beszámoltunk, a 94. Oscar-gála legemlékezetesebb jelenete minden bizonnyal az volt, amikor Chris Rock egy díj átadása előtt elsütött pár poént, köztük egyet Jada Pinkett Smit kárára, akinek egy betegség miatt teljesen kihullott a haja.

„Jada, imádlak, és alig várom a G. I. Jane 2-t!” – mondta a komikus. Ezt követően felesége védelmében Will Smith felsétált a színpadra és lekevert egy pofont Chris Rocknak, a jelenet után egy időre le is némították az adást a rendezők.

A színészlegenda a pofon után nyilvánosan bocsánatot kért viselkedéséért, Chris Rock reakciójáig azonban mostanáig kellett várni.

Az „áldozat” is megtörte a csendet

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

„Aki azt mondja, hogy a szavak fájnak, azt még sosem ütötték pofán” – mondta viccesen Rock egy New Jerseyben tartott előadáson az US szerint.

Később, az emberek túlzott érzékenységéről és az áldozat szerepéről az 57 éves komikus káromkodások közepette kijelentette:

„Nem vagyok áldozat. Megráztam magam és másnap már mentem is dolgozni... Nem megyek kórházba egy karcolás miatt”.

George és Amal Clooney ikreit szinte soha nem lehet látni, a minap azonban sikerült őket lencsevégre kapni.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...