Alig hisszük el, milyen elképesztően néz ki Cher az új frizurájával: a 79 éves díva lenyűgözte a világot váratlan megjelenésével

Elképesztő hangulatot varázsolt nemrég Rómában előtt Cher: a közel 80 esztendős ikon fiatalokat megszégyenítő kisugárzással lépett színpadra, méghozzá vadonatúj külsővel.

Hatalmas show-t csinált

Cher, az ikonikus énekesnő, színésznő és popkultúra-legenda 1946. május 20-án született a kaliforniai El Centróban. Szülei még csecsemőkorában elváltak, édesanyja pedig összesen hétszer ment férjhez, miközben színésznői és modellkarrierre vágyakozott – ő volt az, aki kifizette lánya színészi tanulmányait is, amikor Cher még kamasz volt. A majdani sztár gyermekkora azonban korántsem volt idilli: tanulási nehézségekkel – valószínűleg kezeletlen diszlexiával – küzdött, ami miatt frusztrálttá vált, és végül mindössze 16 évesen otthagyta az iskolát, hogy megvalósítsa álmait. Ebben az időben rövid románcba bonyolódott Warren Beatty színésszel, majd ugyanebben az évben, 1962 novemberében megismerkedett a nála 11 évvel idősebb Sonny Bonóval – a találkozás pedig örökre megváltoztatta az életét. Sonny akkoriban Phil Spector híres producer mellett dolgozott, és sikerült elérnie, hogy Cher háttérénekesként dolgozhasson a Gold Star Stúdióban – így énekelhetett olyan örökzöld dalokban, mint a You've Lost That Lovin’ Feeling vagy a Be My Baby. Kapcsolatuk lassan szerelemmé alakult, majd 1964. október 27-én összeházasodtak, s bár eleinte Cher szólóban próbálkozott, mivel dalai nem arattak sikert, úgy döntöttek, közösen lépnek fel – így született meg a Sonny & Cher duó. 1965-ben a Look at Us című első albumuk megjelenése után a I Got You Babe című slágerrel robbantak be a köztudatba, és elérték az amerikai slágerlisták csúcsát – ezt követte a Baby Don’t Go, majd a The Beat Goes On, emellett 1965-től 1972-ig hat Top 10-es slágert produkáltak. Színes, extravagáns ruháikkal és feltűnő megjelenésükkel a '60-as évek hhippikorszakának ikonjaivá váltak, akiket az egész világ megkedvelt, nem véletlenül, hiszen a színpadon is csak úgy sziporkáztak – Sonny a humoros, kis termetű, bajszos férfi, és Cher a magas, egzotikus szépség megállíthatatlan párost alkottak. A sikerek ellenére az énelesnő hosszú éveken át kereste saját hangját, önálló identitását, így sólókarrierje csak lassan bontakozott ki, noha voltak figyelemre méltó slágerei, például az All I Really Want to Do vagy a Bang, Bang. A '70-es évek elején berobbant a karrierjük a televízióban is: a The Sonny and Cher Comedy Hour hatalmas sikert aratott, Emmy-jelöléseket kaptak, és Cher is újra reflektorfénybe került. Slágerei, mint a Gypsys, Tramps & Thieves, a Half-Breed és a Dark Lady sorra érték el az első helyeket a listákon. De a háttérben már repedezett a házasságuk: Cher egyre jobban vágyott függetlenségre, végül 1974-ben bejelentették, hogy külön utakon folytatják. Pár nappal válásuk után Cher hozzáment Gregg Allman rockzenészhez, de a kapcsolat rövidesen drogproblémák miatt zátonyra futott. 1976-ban Sonnyval még egyszer megpróbálták közösen – elindították a The Sonny and Cher Show-t –, de a közönség már nem volt vevő a válófélben lévő pár „barátságos” műsorára. Cher időközben új utat választott: színésznőként is bizonyítani akart. 1982-ben debütált a Broadway színpadán, majd áttörést hozott számára a Silkwood és a Maszk című film, de a legnagyobb elismerést a Holdkórosok hozta el számára, melyért Oscar-díjat kapott. Zenei pályafutása is új lendületet kapott: a If I Could Turn Back Time, illetve vagy a Believe című slágerek újra világsztárrá emelték – utóbbi ráadásul különösen hatalmas siker lett, 23 országban lett listavezető. A kétezres években búcsúturnéra indult, majd Las Vegasban lépett fel exkluzív show-kban, eközben filmes szerepei is visszatértek, például a Díva és a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba révén. Magánéletében is meglepetéseket tartogatott: 2023-ban ünnepelte egyéves évfordulóját a nála 40 évvel fiatalabb zeneipari szakemberrel, Alexander "A.E." Edwardsszel, eközben pedig megjelent első karácsonyi albuma is, Christmas címmel. A napokban pedig ismét sikerült elérnie, hogy mindenki róla beszéljen, ugyanis gondolt egyet, és drasztikusan megváltoztatta a külsejét – olyannyira, hogy első pillantásra alig hittünk a szemünknek a látványtól. Galériánkban megmutatjuk, hogyan alakult át az utánozhatatlan ikon:

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Leadfotó: Udo Salters/Patrick McMullan via Getty Images

Forrás: HELLO! Magazine

Oldalak

Lifestyle
Váratlan szituációban találja magát a Rák számára. Napi horoszkóp.
Sztárok
A királyi hölgyek minden megjelenése, valamint színválasztása egy-egy üzenet hordoz, ráadásul nemcsak stílust, hanem személyiséget, magabiztosságot és diplomáciai érzékenységet is közvetítenek.
Lifestyle
A vőlegény teljesen ledöbbent, amikor a menyasszonya elárulta, milyen furcsa családi hagyományt várnak el tőlük a nászéjszakán.
Lifestyle
Tudtad, hogy a háziállatok nemcsak aktívabbá és színesebbé teszik a mindennapjaidat a sétákkal és a játékidővel, hanem időskorban az agyműködésedet is támogatják? Erre világított rá egy új kutatás.
Lifestyle
Nem csak a karrier, a magánéletük szempontjából is katasztrofális hónap vár rájuk.
Home&Design
Egy otthon lehet elegáns és időtálló, mégis friss és izgalmas – a profik megmutatják, milyen elemekkel tudod kiemelni, hogy ne olvadjon bele a megszokottba.