Sztárok

Charlie Sheen egy férfinak adta féltve őrzött kincsét

Korábban Lindsay Lohan tartozását fizette ki, majd egy rendőrtiszt rákbeteg kislányát támogatta 75 ezer dollárral. Most tovább osztogatja millióit, azonban most lehet, hogy nem gondolta komolyan.

Nagyon úgy fest, hogy a "Két pasi meg egy kicsi" egykori sztárja adakozó kedve egyáltalán nem apadt, és újabb dollármilliók hagyták el a bankszámláját. Azonban most még ő maga sem tudja, hogyan történt a dolog, egyszerűen nem talál rá magyarázatot.

Charlie legféltettebb kincsétől vált meg úgy, hogy igazából nem is akart. Egy több mint két és fél millió dollárt érő sport-ereklyét ajándékozott el egyik barátjának, Zac Efronnak.

Az eset úgy történt a Mirror bulvárlap szerint, hogy Charlie és Zac egy vad kanbulin vettek részt a színész házában. Igazából itt már meg is lett magyarázva minden, hiszen Sheen ismert káros szenvedélyeiről, így valószínűleg kissé felöntött a garatra, és túlzott jókedvében elkezdte mutogatni gyűjteményét, majd odaadta Zacnek az 1920-as Babe Ruth dedikált baseball labdáját, melyet egy árverésen vásárolt még. Zac természetesen teljesen odáig volt.

Charlie azonban másnap reggel már nem emlékezett semmire, így amikor nem találta féltve őrzött kincsét, eszébe jutott hogy mi is történt. Most pedig nem tudja, hogyan kérje vissza a labdát.

Fotó: radiotimes.com

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egy őszinte elköszönés sokkal többet ér egy kitalált vészhelyzetnél. Egy randialkalmazás vezetője elmondta, hogyan léphetsz le egy rosszul sikerült első randiról anélkül, hogy tapintatlan lennél.
Lifestyle
A fél citrom hűtőbe helyezése első hallásra furcsa háztartási trükknek tűnhet, pedig egyre többen vetik be ilyenkor.
Sztárok
Merész formátumba vág bele az RTL, amit afféle bírósági talkshowként lehetne behatárolni.
Lifestyle
Sokan szoktak ugye panaszkodni Magyarországon, hogy alaposan megemelkedett a zöldségek ára.
Keselyű sorozat
Október 17-től kezdi vetíteni a TV2 a legújabb saját gyártású thriller-minisorozatát, a Keselyűt, az indulás előtt pedig a sorozat rendezőjével, a többszörös díjnyertes Kovács Istvánnal beszélgettünk...
Home&Design
Egy konyhafelújítás során rengeteg döntést kell meghozni, de van egy részlet, amelyet különösen könnyű elrontani. Lehet bármilyen gyönyörű a végeredmény, ha néhány hónap után már minden kiömlött...