Sztárok

Nagy karrier várt rá, de megtörték - Buttykay Emmi, a magyarok hullócsillaga

Megrázó tragédia

Azon a végzetes napon, 1957. július 5-én, mindössze 46 éves volt az egykor ünnepelt színésznő, aki az angol fővárosba érkezett, hogy meggyógyítsák. Hosszú kezeléssorozat várt rá, de egy kint történt autóbalesetben olyan súlyosan megsérült, hogy haza már sosem térhetett vissza élve. Emmi állítólag rákban szenvedett, ami életútját tekintve hihetőnek tűnt, hiszen az akkori politikai rendszer teljesen ellehetetlenítette, hogy azt csinálhassa, amihez ért és, amit oly nagyon szeretett. A bájos színésznő holttestét férje szállíttatta haza, aki úgy döntött, hogy Emmit elhunyt édesapjával közös sírba helyezteti végső nyugalomra a budapesti Farkasréti temetőben. Emmi édesanyja hét éven át gyászolta lányát, míg őt is megtörte a fájdalom és 1964-ben, 75 évesen, magányosan halt meg.

Leadfotó: Pinterest
Fotó: Wikipedia / Dr Varga József

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.