Sztárok

Nyomorban halt meg a világ leghíresebb némafilmese – Ez tette tönkre az életét

55 éve halt meg Buster Keaton, aki minden egyes forgatási napon az életét kockáztatta, milliók bálványozták őt és a filmjeit, Hollywood mégis mellőzni kezdte.

Már gyermekkorában felismerték a zsenialitását

55 éve hunyt el Buster Keaton, aki nemcsak a filmtörténet egyik legmeghatározóbb alakja, a némafilmek ikonja, de a filmtörténelem első híres kaszkadőre is volt egyben. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy mutatványoscsaládba született, és már ötéves korában képzett artista volt. A Buster nevet pedig nem más, mint a nagy szabadulóművész, Harry Houdini adta neki, miután szemtanúja volt, ahogy a kisfiú lezuhan egy lépcsőn, majd sértetlenül felkel és megy tovább. Első munkáiban a szüleivel tűnt fel, az attrakciók megtekintése után nem volt ritka, hogy a családot feljelentették gyermekbántalmazásért, de Keaton elmondása szerint soha nem bántották a szülei, a titok a tökéletes technikai kivitelezésben rejlett.

Életét kockáztatva forgatott

Húszéves korában a képzett akrobatává és komikussá érett Buster filmezést kezdett tanulni, eleinte kisebb-nagyobb szerepeket kapott és másod-rendezőként próbálta ki magát, majd saját lábára állt és szerzői filmeket kezdett készíteni, amelyeket íróként, rendezőként és főszereplőként egyaránt jegyzett. Bravúros kaszkadőrmutatványai mindegyikét ő maga hajtotta végre. Gyakran mozgásban lévő szerkezeteken, járműveken, házakon ugrált, és úgy esett-kelt, hogy azt azóta sem tudja senki utánozni. Ezek nem trükkfelvételek voltak, Buster valóban úgy mozgott, olyan reflexekkel reagált, akár egy macska. Keaton művészetének másik fontos összetevője a mimika volt. A némafilmes gyakorlattal szemben – ahol minden arcmozgást felnagyítva adtak vissza a színészek – Keaton általában azt is rezzenéstelen arccal tűrte, ahogy éppen átmegy rajta egy autó.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az 1920-as években lényegében folyamatosan dolgozott, aztán néhány év leforgása alatt minden elromlott, és a haláláig szinte a megélhetésért kellett küzdenie.

Részletek a galériában!

Gloria Swanson, Lillian Gish és Dolores Costello - nevek, amiről talán még sosem hallottál pedig a régi idők filmjeinek ők voltak a legnagyobb sztárjai.

Fotó és leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...
Home&Design
Diana hercegné élete és tragikus halála évtizedek óta foglalkoztatja a világot, emlékét pedig ma is különleges hely őrzi. A birtok, ahol végső nyughelye található, egészen más arcát mutatja, mint...
Lifestyle
A darált hús meglepően sokszínű, de a többség nem nyúl hozzá túl kreatívan ehhez az alapanyaghoz.