Láttad már Bud Spencer fiát? Giuseppe kísértetiesen hasonlít a néhai színészre, mintha csak a klónja lenne

Magyarországon is rengeteg rajongója akad Bud Spencernek, azt viszont a legtöbben nem is tudják, hogy egy szem fia milyen sokat örökölt külső tulajdonságaiból.

Nagyon emlékeztet a legendára

Bud Spencer, eredeti nevén Carlo Pedersoli, nemcsak élsportolóként és világhírű filmszínészként ért el sikereket, hanem a magánéletére is büszke lehetett. 1960-ban vette feleségül Maria Amatót, akivel több mint öt évtizeden át éltek boldog házasságban, kapcsolatukat pedig végig a kölcsönös tisztelet, szeretet és családi összetartás jellemezte. Szerelmükből három gyermek született: Cristiana, aki festő és szobrász lett, 1962-ben jött világra, Diamante, aki lakberendezőként tevékenykedik, 1972-ben érkezett a családjukba, a szülők legidősebb gyermeke, egyben egyetlen fiuk, Giuseppe pedig 1961-ben született. Lánytestvéreitől eltérően a most 64 esztendős férfi édesapja nyomdokaiba lépett, ugyanis producerként, illetve forgatókönyvíróként keresi a kenyerét, ám nem ez az egyetlen dolog, amiben a néhai sztárra ütött, ugyanis külsejét tekintve is rengeteget örökölt tőle. Sőt: a filmes szakember megszólalásig hasonlít a legendás pofonosztóra, és ha akarná, sem tudná őt letagadni; galériánkban megmutatjuk, milyen óriási a vonásaik között az egyezés!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Fryderyk Gabowicz/picture alliance via Getty Images

Forrás

Oldalak

Sztárok
Úgy tűnik, továbbra sem felhőtlen a viszony III. Károly király és kisebbik fia, Harry herceg között, még akkor sem, ha a közelmúltban ismét személyesen találkoztak. A kulisszák mögött állítólag olyan...
Sztárok
Al Pacino évtizedek óta Hollywood egyik legnagyobb élő legendája, magánélete pedig legalább akkora érdeklődést vált ki, mint filmes sikerei. A rajongók különösen azóta figyelik még nagyobb...
Sztárok
A Scootert imádja a magyar közönség, és a banda most a Campus fesztiválon lépett fel.
Utazás
Lélegzetelállító vulkáni tájak, buja trópusi növényzet és a végtelen óceán vár – mindez hosszú, fárasztó interkontinentális repülés nélkül.
Lifestyle
Egyre többen keresik azt a reggelit, amely nemcsak laktató és finom, hanem az emésztésnek is jót tesz. Van egy egyszerű kombináció, amelyet táplálkozási szakemberek is gyakran ajánlanak – és nem...
Fashion&Beauty
Ma már az Instagram és a TikTok is tele van divattippekkel és szemkápráztató outfitekkel, amiket szívesen lemásolnánk. Ugyanakkor a kifutókon és a közösségi médiában látott outfitek fotókon, videókon...