Újabb sötét titok Brittany Murphy halálával kapcsolatban: a színésznő szavai új fényben világítják meg a tragédiát

Brittany Murphy 12 évvel ezelőtt, 2009. december 20-án távozott az élők sorából. A fiatal tehetség jó barátságot ápolt Drew Barrymore színésznővel, akivel a tragédiát megelőző években arról beszélgetett, miképpen szeretne meghalni.

Rejtélyes körülmények között hunyt el

Brittany Murphy mindössze 32 éves volt, amikor 2009-ben tragikus körülmények között életét veszette. A vizsgálatok szerint a tehetséges színésznő halálát vérszegénység, tüdőgyulladás, valamint különböző gyógyszerek kombinációja okozta, ám a boncolás során több nehézfém jelenlétét is kimutatták a hajában – ez pedig mérgezésre utalhat, édesapja pedig sziklaszilárdan állítja, hogy ez áll a történtek hátterében. Az esetet bonyolítja még az is, hogy a sokak által furcsának tartott férjével, Simon Monjackkel, valamint az édesanyjával a világtól elszigetelve éltek egy hatalmas villában. A színésznő halála után öt hónappal a 40 éves forgatókönyvíró-rendező férj is elhunyt ugyanabban a házban, ráadásul ugyanolyan körülmények között. Brittany előtt még rengeteg sikeres év állt, hiszen már huszonévesen megalapozta a karrierjét Hollywoodban: számos népszerű filmben játszott szerepet, többek között a Fiúk az életemből című vígjátékban, ahol Drew Barrymore oldalán tűnt fel – a két színésznő hamar összebarátkozott a forgatás alatt, a köztük lévő jó kapcsolat pedig a későbbiekben is megmaradt. Sőt, olyan szoros viszonyt ápoltak egymással, hogy Brittany még a legféltettebb titkaiba is beavatta kolléganőjét: többek között azt is elárulta neki, hogyan tervezi az életét és a halálát…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Számtalan, máig nem tisztázott tragédia árnyékolja be a filmvilágot.

Leadfotó: Profimedia

Oldalak

Lifestyle
Súlyos, életveszélyes gázmérgezés történt a XI. kerületi Sport11 uszodában, ahonnan egy rendszeresen visszatérő vendéget kétoldali tüdőgyulladással és maró klórgáz- vagy sósavmérgezéssel szállítottak...
Lifestyle
Embertelen körülmények között magukra hagyott gyermekekre bukkant a Kontroll stábjának jelenlétében Anita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei védőnő, aki legutolsó munkanapján járta végig a...
Lifestyle
A fokhagyma termesztése egyáltalán nem bonyolult, néhány apró részletre azonban érdemes odafigyelni, ha igazán nagy és egészséges fejeket szeretnénk betakarítani.
Sztárok
Curtis egy mélyreható és kivételesen érzelmes bejegyzésben osztotta meg gondolatait feleségéről, Barnai Juditról, aki a magyar kosárlabda-válogatott tagjaként élete eddigi legfontosabb világbajnoki...
Egészség
A máj egészségét sokkal nagyobb mértékben befolyásolhatja az étrendünk, mint gondolnánk, bizonyos növényi élelmiszerek pedig különösen értékes összetevőket rejtenek.
Lifestyle
Felháborító eset borzolja a kedélyeket a közösségi médiában, miután egy Krk szigeti étteremben megalázó módon állítottak fel az asztaltól négy magyar fiatalt, akik csupán palacsintát szerettek volna...