Tényleg tüdőgyulladás okozta Brittany Murphy halálát? Döbbenetes dolgot találtak a színésznő boncolási jegyzőkönyvében

A boncolási jegyzőkönyv részletei

December közepére Murphy egy súlyos gégegyulladásban is szenvedett, a halála körüli napokban pedig légzési nehézségekkel is küzdött: tüdeje megtelt folyadékkal, ajkai pedig elkékültek. A halottkém arra a következtetésre jutott, hogy ha Murphy időben elment volna orvoshoz a panaszaival, akkor halála megelőzhető lett volna, így a tragédiát teljesen véletlennek ítélték meg, nem merült fel a gyilkosság gyanúja. Az is kiderült, hogy Brittany és Simon Monjack annyira paranoiássá váltak a paparazziktól, hogy azért nem fordultak orvoshoz, mert attól féltek, hogy felkelthetik a média figyelmét. Két nappal a halála előtt végül Murphy időpontot kért orvosától, de a vizsgálatra már soha nem kerülhetett sor, túl késő volt. Mégis, Monjack és Murphy családja és barátaik úgy vélik, hogy bár nem férje ölte meg Brittanyt, közvetetten hozzájárult halálához. Brittany apja úgy véli, lányát megmérgezték, ám ezt soha nem bizonyították be, a házaspár ismerősei szerint pedig minden bizonnyal Monjack volt az, aki nem engedte, hogy a színésznő időben orvoshoz forduljon panaszaival. A férfi öt hónappal később, 2010. május 23-án ugyanott és ugyanúgy halt meg, ahogy felesége: tüdőgyulladás és vérszegénység miatt.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön
Leadfotó: Profimedia-RedDot

Oldalak

Egészség
Nem feltétlenül a tejtermékek jelentik az egyetlen jó választást, ha szeretnéd növelni a kalciumbeviteledet: egy sokoldalú zöldség is értékes segítséget nyújthat.
Lifestyle
A mai napon megnyílnak az állambiztonsági nyilvántartások, a következő időszakban családok és közösségek szembesülhetnek a múlt eddig rejtett történeteivel. A feldolgozásban hat szakember segít, hogy...
Home&Design
Hosszú ideig a világos, légies otthonok számítottak a lakberendezés legnagyobb kedvenceinek, most azonban valami egészen más kezd teret hódítani. Egyre többen fordulnak a karakteresebb, mélyebb...
Lifestyle
Lehet, hogy évek óta ugyanabban az ingatlanban élsz, mégsem gondoltál arra, hogy egy apró hiányosság miatt akár jelentős bírságot is kaphatsz. Ráadásul nemcsak a pénztárcád bánhatja, ha megfeledkezel...
Lifestyle
A hideg idő beálltával szinte minden háztartásban megjelenik ugyanaz a hívatlan vendég: a sarkokban lassan sötétedő, egészségre is veszélyes penész, és az ablaküvegeken reggelre lecsorgó páracseppek...
Sztárok
Az Ázsia Expressz sztárja kerekedő pocakkal posztolt magáról képet, ám a rajongók azonnal kiszúrták, hogy valami nem stimmel a képpel.