Sztárok

Eszelős tekintet, kígyó ruha - Britney Spears a teljes összeomlás határára került

A popdíva ma már csak árnyéka régi önmagának, ráadásul napról-napra egyre ijesztőbb kontenteket oszt meg közösségi oldalán, amelyek olybá tűnik, hogy aggodalomra adhatnak okot. Rajongói rettenetesen féltik az énekesnőt, aki most egy kígyóbőr mintás ruhában pózolt a régi idők emlékére. Annyit elárulunk, hogy ez ismét visszafelé sült el! Mutatjuk!

Csillagból, hullócsillag

A 39 éves énekesnő gyermekkorában kezdett énekelni, majd színészként is több televíziós műsorban bizonyíthatott. 1997-ben szerződött le a Jive Records-nál, debütáló nagylemezét, a …Baby One More Time-t 1999-ben adta ki, mely eddig a legsikeresebb tizenéves előadótól kiadott lemez lett. Sokan úgy vélik, hogy bár a hirtelen jött sikert gyerekként sikerült feldolgoznia, ez most felnőtt korára jelentősen kiütközött. Első két albuma eladási rekordokat döntött, ez a siker pedig hosszú éveken keresztül töretlen maradt a szakmában. A 2000-es évek elején még szakmai sikereiről szólt a fáma, ám néhány évvel később a popcsillag szó szerint elindult lefelé a lejtőn. Ezt 2004. január 3-án be is bizonyította, amikor is egy átmulatott Las Vegas-i éjszakát követően, Britney „hozzáment” egykori barátjához, Jason Alexanderhez. A frigy mindössze 55 óráig tartott, majd érvénytelenítették. 2004 júliusában az énekesnőt már Kevin Federline jegyezte el, akivel három hónappal korábban ismerték meg egymást. A média feszült figyelemmel követte a párt, miután Federline nem sokkal az eset előtt szakított Shar Jackson-nel, aki ráadásul terhes is volt. Az esküvőt szeptember 18-án tartották, csak október 6-án lettek hivatalosan egy pár. Kapcsolatukból két gyermek is született, ám nem sokkal később olyan képek jelentek meg, melyeken fia édesanyja ölében ült, miközben ő az autót vezette. Britney egyik kezével a gyereket, másikkal a kormányt fogta, ami sok szervezetet megrémített.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

2006. november 7-én Britney bejelentette, hogy válik Federline-tól, ám ez a szakítás igencsak megviselte az énekesnőt, pláne amikor a gyerekek felügyeleti joga szóba került. 2007. február 16-án Britney drogrehabilitáción vett részt, másnap kopaszra borotválta a fejét Los Angeles-ben. Ezután több gyógykezelésen is megjelent.

Lapozz a cikk folytatásáért!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A 2026-os világbajnokságra érkező kongói válogatott olyan elképesztő stílussal és eleganciával lépett az Egyesült Államok földjére, hogy a repülőtéren mindenkinek tátva maradt a szája.
Sztárok
A brit királyi család tagjai ismét teljes pompájukban jelentek meg az év egyik legfontosabb eseményén, a Trooping the Colour nevű rendezvényen. Bár a nap hivatalosan III. Károly király...
Sztárok
Miközben sokan megterhelő és időigényes mozgásformákkal próbálnak fittek maradni, Goldie Hawn egy meglepően egyszerű módszerre esküszik. Az Oscar-díjas színésznő szerint ez a mindössze néhány percet...
Sztárok
Sokan azt gondolják, hogy a királyi család tagjai különleges, nehezen beszerezhető ételeket és italokat fogyasztanak nap mint nap, a valóság azonban gyakran jóval hétköznapibb. Vilmos egyik kedvenc...
Fashion&Beauty
A capri nadrág idén nyáron újra meghódította a divatvilágot, és egyértelműen bebizonyította, hogy sokkal sokoldalúbb, mint azt sokan gondolnák. Lehet elegáns, sportos, romantikus vagy éppen vagány –...
Lifestyle
A Rák napját egy csendesebb, befelé figyelő hangulat kísérheti végig.