Óriási botrány az X-faktorban: egy mikrofonnal dobták meg Gáspár Lacit, a mentor teljesen kiakadt

Az esetről természetesen videó is készült, amit a nézők a tegnapi adásban láthattak.

Elszabadultak az indulatok

Október 9-én elstartolt az X-faktor jubileumi évada, az előzetesből pedig már akkor kiderült, hogy a műsor ezúttal is tele lesz drámával: a 10. széria harmadik adásán is túl vagyunk már, és valljuk be, a műsor már most tele van könnyekkel, nevetéssel, na meg persze botrányokkal. Az X-faktort Miller Dávid vezeti, a mentorok pedig Csobot Adél, Puskás Peti, ByeAlex és Gáspár Laci, így négy teljesen eltérő karakter értékeli a versenyzők produkcióit. Ahogyan arról nemrégiben mi is beszámoltunk, legutóbb Csobot Adél és Gáspár Laci vitájától robbant fel a stúdió, amikor a két mentor csúnyán egymásnak feszült: Adél egyáltalán nem fél beleállni a komolyabb vitákba, ha úgy érzi, szakmailag neki van igaza, és éppen ez történt akkor is, amikor Lacival egyszerűen nem tudtak megegyezni egy-egy versenyző továbbjutását illetően. Egy ponton túl Adél sírva fakadt, és kijelentette, óriásit csalódott zsűritársában, ezt pedig Laci sem hagyta szó nélkül – a teljes videót alább nézheted meg, mi is történt pontosan. Ezúttal viszont nem a mentorok veszekedésétől volt hangos a stúdió, hanem Gáspár Lacit érte egy teljesen váratlan incidens, méghozzá egy versenyző próbálta őt megsebesíteni.

Lapozz a részletekért!

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Döbbenet uralkodott a stúdióban

A válogatóra nemcsak új versenyzők, hanem régi visszatérők is érkeztek, ilyen volt például Pop Csabi, azaz Horváth Csaba, aki korábban a műsor 2018-as évadában egyszer már megmutatta tudását, ám a mentorok elutasították őt. Csabi az AC/DC slágere után most a Lehetsz király című klasszikussal próbálkozott, de ezúttal sem aratott sikert: Gáspár Laci leállította a produkciót, aminek a versenyző egyáltalán nem örült, főleg a kritikáknak nem, amit a mentorok fogalmaztak meg számára. Olyannyira dühös lett, hogy odasétált a mentorok asztalához, és egy pohár vízzel próbálta meg leönteni Gáspár Lacit, ami nem sikerült neki, ezután pedig a mikrofont próbálta a mentornak hajítani, ami szerencsére a földön landolt. Laci ezután csak a tőle megszokott klasszikust idézte, miszerint „Menjél more haza magadnak!”. Íme a drámai videó:

Rúzsa Magdinak a Dancing with the Stars című műsorban volt az utolsó, élő televíziós produkciója, ugyanis veszélyeztetett terhessége miatt a szülésig mindenféleképpen visszavonul a színpadtól az énekesnő.

Leadfotó: Instagram/gasparlaci

Oldalak

Lifestyle
A karácsonyfa helye nemcsak esztétikai kérdés. A Feng Shui szerint van egy pont a lakásban, ahol a fa kifejezetten kedvezőtlen energiákat indíthat el – és sokan pont oda állítják.
Lifestyle
Elvileg pihenés, gyakorlatban túlélőtúra. Az ünnepi családi és baráti összejövetelek sokaknál nem feltöltenek, hanem kimerítenek – és ennek nagyon is konkrét oka van.
Lifestyle
Kár a kukába dobni a mandarin héját: jóval nagyobb segítségedre tud lenni az otthoni feladatok során, mint azt gondoltad volna.
Lifestyle
Lehet, hogy eddig csak a tekintetükből próbáltad kiolvasni, mire gondolnak — de a tudomány szerint a szemöldök még többet árul el.
Lifestyle
Olyan felismerés éri a Skorpiót, ami felszabadító hatással lesz rá. Napi horoszkóp.
Sztárok
Katalin hercegné mindig is ismert volt kifinomult humoráról, de a karácsonyi ajándékozás során sikerült jócskán meglepnie férje testvérét, Harry herceget.