Óriási kihívás előtt áll Gömöri András Máté: „Igyekeztem mindent az utolsó csepp erőmig beletenni ebbe”

Gömöri András Máté élete eddigi legnagyobb sportkihívása előtt áll, a hétvégén ugyanis egy rangos nemzetközi naturál testépítő versenyen méretteti meg magát – amennyiben sikerül megnyernie a saját kategóriáját, ő lehet az első magyar sportoló, aki ilyen jelentős eredményt ér el ebben a szakágban. Ezzel kapcsolatban adott interjút a Femcafe.hu-nak, de többek között kitért arra is, hogyan befolyásolta művészi karrierjét a testépítés, felesége, Polyák Lilla – akivel egy ideje Kanadában élnek a színésznő fiaival – miképpen tudja őt támogatni a felkészülésben, továbbá elmesélte azt is, hogyan tudja egyensúlyban tartani a munkát, a sportot, valamint a családi életet.

Honnan jött az elhatározás a színészet mellett, hogy belevágj a testépítésbe?

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Ennek két komponense van; az egyik, hogy a kilencvenes években voltam gyerek, két fiútestvérrel és egy ex-katona apával. Ez azt jelenti, hogy Rambo, Rocky, Top Gun, Sylvester Stallone- és Arnold Schwarzenegger-filmek mentek a tévében nálunk állandóan. Ezek miatt erősen kialakult egy maszkulin kép bennem. Nálunk alapvetés volt, hogy a fizikai teljesítőképesség elengedhetetlen egy férfi számára. Aztán a későbbiekben, amikor már színészként dolgoztam, kezdtem úgy érezni, hogy a hosszú éjszakai előadások, próbák, illetve a színészettel együtt járó hektikus életvitel kezdi szétvinni a fókuszomat. Ekkor a sport elkezdett visszaerősödni az életemben; rendszert hozott, rendet tett. Akkoriban láttam a Thor című filmet Chris Hemsworth-szel a moziban. Amikor a film egyik jelenetében ledobta a pólóját, megállt a levegő a teremben. Éreztem, milyen hatása van a nagyvásznon egy ilyen fizikumnak. És nemcsak azért, mert látszott 6 darab kocka, hanem az, ami mögötte van; az a mentalitás, az az akarat, a céltudatosság és minden, amit szimbolizál. Egy jó fizikumot nem tudsz megvenni, nem tudsz boltban leakasztani a polcról. Azért meg kell dolgoznod, bármi is történik, és ennek mindig is üzenete lesz.

gömöri andrás máté

Milyen volt számodra, amikor elérted először az első komolyabb eredményed?

Ez 2019-ben, Miskolcon történt, amikor legelőször versenyeztem, és rögtön abszolút bajnoki címet hoztam el. Ott még nem tudtam, hogy mit csinálok. Nagyon durva volt a felkészülés. Nagyon szélsőségesen mentünk bele és fogalmam sem volt, hogyan kell az egész helyzetet kezelni, sem mentálisan, sem fizikailag. Viszont nagyon jól sikerült, köszönhetően az edzőmnek, Kalas Csabának, akivel azóta is dolgozom, még innen Kanadából is. És nyilván katarzis volt. Amikor hosszú heteken, hónapokon keresztül csőlátással készülsz valamire, és azzal eléred a célod, az egy olyanfajta eudaimónia (boldogság, öröm – a szerk.), amit azóta is hajtok és keresek. Az az aktív fókusz, ami ezzel jár, az életem legmeghatározóbb fejlődési időszakait vonta magával.

A színészi munkádat hogyan befolyásolta ez a váltás? Vannak, olyan szerepek, amiktől elestél azért, mert átalakult a tested?

Természetesen nem én fogom játszani a Stan és Pan nagyobbik verzióját – tehát vannak olyan szerepek, amikből kizár ez. Nyilván egy atlétikus, izmos testalkattal vannak olyanok, amik nem nekem valók, de ez a világon mindenkivel így van. Mindenki valamilyen karakter, attól függetlenül, hogy izmos, sovány, nagy vagy kicsi. De, ha őszinte akarok lenni, legalább annyi ajtót ki is nyitott, amennyit bezárt ez a fizikum. Például az utolsó film, amit Magyarországon forgattam John Travolta lányával, Ella Bleu Travoltával, az pont a fizikumom miatt talált meg – egy orosz testőr voltam a filmben.

gömöri andrás máté

Egy verseny felkészülése során feleséged, Lilla hogyan tud segíteni, támogatni?

Ennek három komponense van. Egyrészt képes tolerálni a szélsőséges állapotaimat, amikbe egy ilyen komoly versenyfelkészülés az embert kergeti, és kezelni lelkileg, mentálisan támogatni az egész folyamatban, amit nélküle lehetetlen lenne kivitelezni. A másik, hogy nemcsak megtervezi az ételeket – papíron kiszámolja a makrotápanyagokat és minden ételt kitalál –, hanem még kreatív is ezzel kapcsolatban. Új módszereket talál ki, kutatja az új ételeket, új alapanyagokat, amiket esetleg eddig nem használtunk, vagy ki lehet vele váltani valami olyat, amivel eddig nem voltunk megelégedve. Például, a protein fagyi receptemet ő kísérletezte ki; heteken keresztül próbálgatta és most tökélyre fejlesztette. Egy fantasztikus menüt rakott össze. Hetente kellett változtatni és folyamatosan újítani, emögött pedig hatalmas munka van. A harmadik komponense pedig egyszerűen az, hogy akkor is szeret, amikor én már nagyon nehezen tudom szeretni önmagam, meg azt, amit csinálok. És ez a szeretet, ez az erős támogatás mindenen átsegít.

gömöri andrás máté polyák lilla

A hétvégén részt veszel a Natural Canada IFBB Pro Qualifier testépítő versenyen. Mennyivel másabb ez a verseny, mint a többi? Máshogy készülsz rá?

Mivel ez lesz a testépítő karrierem eddigi legfontosabb versenye, emiatt természetesen amit csak lehetett, azt beletettük fizikailag. Nem készülök máshogy, viszont a határokat megpróbáltuk ezúttal még tovább szélesíteni vagy átlépni. És valóban, igyekeztem mindent az utolsó csepp erőmig beletenni ebbe a versenyfelkészülésbe, ami olykor nagyon kemény napokat, heteket eredményezett. De úgy érzem, hogy sikerült ez a törekvés, és életem legjobb formájában állok hétvégén színpadra.

Sokaknak az a kép él a fejében, hogy azok, akik ezt a sportágat űzik, mindenféle teljesítménynö-velő szereket használnak. Szoktak titeket ellenőrizni a versenyek előtt úgy, mint az olimpikonokat?

Amikor nem testépítőversenyre készülök, vagy versenyen vagyok, akkor erőemelőként készülök az offszezonban. Ott is el kellett fogadni és aláírni a szerződést a Nemzetközi Erőemelő Szövetséggel (IPF), ami közvetlenül össze van kötve a Doppingellenes Világszervezettel (WADA). Emiatt a szerződésben az is benne van, hogy bármikor ellenőrizhető vagyok, de erőemelésben még nem tartok ott, hogy ez napi problémát jelentene, még növelni kell a teljesítményemet ahhoz, hogy ezt a szintet elérjem. Viszont naturál testépítőként már vittek doppingtesztre, illetve itt az a szabály, hogy ha abszolút bajnoki címet nyersz, akkor azonnal már a színpadról visznek vizeletvizsgálatra. Naturál testépítőkként nekem az a célom és az a misszióm, hogy népszerűsítsem és erősítsem ezt a sportágat, és hogy felépítsük azt a képet a többi top versenyzővel, hogy az elképesztő fizikum elérhető a hormon és gyógyszerészeti teljesítménynövelők, illetve gyógyszerészeti vízhajtók nélkül is. Valamint azt, hogy ez így egy hosszabb távú, boldog élethez is vezethet. Amit naturálon építesz fel, az veled marad egész életedben, hogyha tudsz rá egy kicsit vigyázni. Vannak természetesen kockázatai, hiszen az élsport nem az egészségről szól, de közel sem olyan egészségügyi kockázatról beszélünk, mint a szerhasználó testépítőknél, akik közül sokan, sajnos, már 30-40 éves koruk környékén elhunynak, mert a szívük vagy valamelyik másik szervük feladja, hiszen túl voltak hajtva a csúcsversenyző időszakukban.

Mik azok az étrend-kiegészítők, amik megengedettek?

Az alapvető étrendkiegészítő csomagom mai napig Magyarországról érkezik, és erre nagyon büszke vagyok. A Team Scitec versenyzőjeként versenyzem tovább, és igyekszem hazánk hírét tovább öregbíteni. Alap étrendkiegészítőkként vitaminokat, ásványi anyagokat, illetve fehérjét, kreatint használok, tehát olyanokat, amiket otthon is megtalálsz a polcon a táplálékkiegészítő boltokban. Természetesen vannak olyan hatóanyagok, amiket az évek során már kitapasztaltam, hogy nekem jól beválnak – például gyulladáscsökkentésre, ízületi fájdalmaknál a kurkuma, ami nekem mint táplálékkiegészítő nagyon szépen működik.

gömöri andrás máté

Hogyan alakul kint a színészi karriered? Milyen teendőkből áll egy napod?

Jelenleg színészként óriási siker volt, hogy egy nagynevű torontói ügynökség érdeklődött irántam, és le is szerződtem velük – ugyanis, a Földnek ezen a féltekén, ha nincsen ügynököd, nem hívnak meg az asztalhoz. Edzőként két stúdióban tartok folyamatosan órákat, illetve maintenance managerként is dolgozom. A versenyfelkészülés viszont most a fő prioritás.

A családi életedet ezzel együtt hogyan tudod egyensúlyban tartani?

Szoktunk tartani családi kupaktanácsot, megbeszéljük, hogy éppen melyik időszakban mi a fókuszpont, és mi az, amire figyelnünk kell. Tudják a srácok is, hogy ilyenkor nincsenek éjszakázások, nincsenek nagy mozizások vagy nagy Activity-partik, viszont cserébe megbeszéltük azt is, hogy amint vége van a hétvégi versenynek, a következő hétvégén elutazunk együtt egy hétre Torontótól északra, a tóvidéknek egy gyönyörű kis zugába. Az erdőben leszünk egy kis faházban és az a terv, hogy együtt sütünk, főzünk, élvezzük az életet, csónakázunk, úszunk, esténként Activity-partikat fogunk tolni – nagyon sokat játszunk, mindig nagyon sokat röhögünk együtt. Lillával pedig megvannak azok a kis apró szokásaink a mindennapokban, a hétköznapokban, amik életben tartják a kapcsolatunkat, és amik hozzásegítenek, hogy tovább erősödjön a köztünk lévő kötelék.

gömöri andrás máté családja polyák lilla fiai

A verseny után mi lesz az első finomság, amit biztosan meg fogsz enni, de eddig tiltva volt?

Most már hetek óta álmodom egy konkrét sütivel, ami pontosabban egy New York-i stílusú, karamellás, nugátos, óriás csokis keksz. Egy torontói manufaktúra csinálja ezt a kekszet, és a verseny helyszínén jelen lesznek. Elő lehetett rendelni náluk a sütit a verseny utánra, és én természetesen előrendeltem. Az lesz az első a színpad után, amit ketté fogok szakítani és betolok az arcomba. Utána pedig vár rám egy food challenge, ami bakancslistás volt számomra.

Leadfotó: Gömöri András Máté

Oldalak

Sztárok
A világklasszis portugál labdarúgó nemrégiben menyasszonyával, Georgina Rodríguezzel és két kislányával együtt indult felhőtlen hangulatú tengerparti nyaralásra.
Sztárok
Harry és Meghan jó pár éve nem karácsonyozik már a brit királyi családdal, ám ez nem azt jelenti, hogy a régi windsori hagyományok közül egyet se követnének.
Lifestyle
A modern hagyomány szerint december 5. éjjelén - illetve a következő nap hajnalán - a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt esztendőben jól viselkedtek, ajándékokat ad nekik. Nos, az...
Lifestyle
Újabb internetes csalás terjed Magyarországon: az elkövetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében próbálnak pénzt kicsalni potenciális áldozataiktól.
Sztárok
A brit színésznagyság legutóbb egy idős második világháborús veteránt alakított A nagy menekülő (The Great Escaper) c. 2023-as filmdrámában, azóta pedig egyetlen újabb mozihoz sem adta a nevét.
Home&Design
Legyen gyönyörű és stílusos az étkezőasztalod ezekkel a szakértői tippekkel!