Ritka betegség támadta meg a Megasztár korábbi énekesét, akinek már a járás is nehezére esik - Videó

Bihal Roland nemrégiben elveszítette a stabil járás képességét. A Megasztár című tehetségkutató egykori énekesét most a Ritka Betegségek Intézetében kezelik.
Hosszú utat tett meg a Megasztár 6. évada óta
A 37 esztendős Bihal Roland nevét akkor ismerte meg az ország, amikor jelentkezett a Megasztár című kultikus tehetségkutató hatodik, 2012-ben elstartolt évadába. A produkcióban kifejezetten jól szerepelt, végül a nyolcadik helyen végzett, s a műsor után - a többi megasztárossal együtt - még Caramel turnéján is részt vett vendégénekesként. 2014-ben aztán előrukkolt első szóló dalával is: a Kell egy újabb esély című szerzeménynek a dalszövegírója is Bihal volt. 2014 és 2018 között az előadóművész a Bihal Roland & The CREW formációval koncertezett. Ebben az időszakban jelent meg Többet érsz című nótájuk, amit a Rock rádiók kiemelt rotációban játszottak.
2021-ben csatlakozott az EVERFLASH zenekarhoz, akikkel A Dal (2023) döntőjében és A Dal (2024) elődöntőjében szerepelt. Mindkét versenydalnál dalszerzőként és dalszövegíróként említik. 2024 márciusában az EVERFLASH zenekar úgy döntött más énekessel folytatja tovább, így újra szólóénekes lett.
2023-ban a Csináljuk a fesztivált! című műsorban Sipos F. Tamás Nincs baj, baby dalát adta elő, egy évvel később pedig a Magyarország, szeretlek! című műsorban bukkant fel, ahol a piros csapat tagjaként diadalmaskodott.
Bihal pár nappal ezelőtt megrendítő üzenetet tett közzé a Facebook-oldalán - szúrta ki a Story.hu. Az énekes elmondta, hogy a közelmúltban egy különös, ritka betegség támadta meg a szervezetét, ami megfosztotta a stabil járás képességétől.
Lapozz tovább, a cikk a második oldalon folytatódik!





























