Sztárok

Sokkot kapott vezetés közben Berki Krisztián várandós felesége: Mazsit egy buszos szorította le

Berki Krisztián felesége, Berki Renáta, azaz Mazsi, megrázó történetről számolt be a közösségi oldalán: elmondása szerint közúti incidens miatt kapott sírógörcsöt.

Elsírta magát az ijedségtől

Mint ismert, hosszú évek után végre érkezik az első baba Berki Krisztiánéknál: régóta szerették volna már gyereket, ám sajnos vágyuk eddig nem teljesülhetett. Három inszemináció és két lombik után jártak sikerrel, mostanra pedig már lassan finisben vannak, hiszen hamarosan világra jön a kislányuk. Egy várandós nő számára ez az időszak egyébként is egy felfokozott, érzékeny állapottal jár együtt, a minap pedig egy megrázó eset történt vele, ami nagyon megviselte lelkileg: a kismama először az Instagram oldalán számolt be a követőinek arról, miszerint egy agresszív buszsofőr szorította le őt az útról vezetés közben. Mazsi a Borsnak részéletesen is elmesélte az incidenst: kedd délután épp egy alsórendű útról kanyarodott ki Budapesten, s mikor a kereszteződéshez ért látta, hogy tőle tíz méterre egy busz állt a megállóban – mivel a kismama úgy vélte, még van ideje elindulni, gázt adott, azonban ezzel párhuzamosan a busz is elindult lassan. Mazsi azt hitte, a sofőr elengedi őt, kikanyarodott, meg is köszönte, ám ekkor a buszos baloldalról majdnem belé ment.

– Rám húzta a kormányt és elkezdett dudálni, le akart tarolni. Egy méteren belül volt tőlem, amikor az autómmal a padkára kellett felmennem… Az ijedtségtől elsírtam magam, egy órán át alig tudtam megnyugodni – mesélte a lapnak a zaklatott kismama, aki utalást tett férje korábban botrányt kavaró büntetőfékezéses ügyére. Berki Krisztián letöltendő börtönbüntetést kapott, a kiszabott szabadságvesztés végrehajtását pedig 4 év próbaidőre felfüggesztették.

Miután részletezte a történteket a közösségi oldalán, az influenszer több üzenetet is kapott a követőitől, s volt olyan, aki megjegyezte: furcsa, hogy ilyesmi mindig velük történik. Mazsi ezért hozzátette: egyébként is mindig nyugodt sofőr volt, de amióta állapotos, még jobban figyel arra, hogy körültekintően vezessen – óvatosan és lassan megy, egy átlagos autóval utazik. Persze a legtöbb követője igyekezett megnyugtatni a kismamát, sokan azt írták neki, nincs egyedül, ugyanis ők maguk is azt állítják, rendszeresen élnek át hasonló incidenseket a buszsofőrök miatt.

Hosszú évek után végre érkezik az első baba Berki Krisztiánéknál, ám a szerelmesek nem élvezhetik felhőtlenül a gyermekvárást, ugyanis kérdéses, börtönbe kerül-e a műsorvezető.

Leadfotó: Instagram

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Sok minden derült ki a magyarok vásárlási szokásairól az utóbbi időben. Abban is biztosak lehetünk, hogy a saját márkás termékek nem rosszabbak, mint a drágább társaik.
Sztárok
Az 1944-es születésű színművész Bornemissza Gergely szerepét alakította Várkonyi Zoltán nagyszabású regényadaptációjában, az Egri csillagokban (1968), de emellett számos más emlékezetes szerepben is...
Lifestyle
A tasteatlas.com nevű angol gasztroportál évente közzéteszi, hogy az egyes országokban mely helyi különlegességekért bolondulnak a külhoniak. Lássuk az idei magyar toplistát!