Bepillantottunk Ördög Nóri meseszőnyegekkel teli világába - Exkluzív beszélgetés

Csúnya szó ez esetben a feladatmegosztás, hiszen egy gyermek esetében mindkét szülő örül, ha többet lehet a kicsivel. Ti hogyan osztjátok be a teendőket körülötte?

Palkó mindent ugyanúgy el tud végezni, mint én. A fürdetés és az altatás is ide tartozik. Amikor mindannyian együtt vagyunk, akkor én végzem a klasszikus teendőket Mici körül. A fürdetés persze mindig közös, de általában én öltöztetem, én teszem tisztába. Ezzel együtt abszolút megosztjuk a feladatokat. Most, hogy már nekem is vannak kötelezettségeim, amelyek miatt olykor muszáj elmennem otthonról, Mici sok időt tölt az apukájával kettesben is, és tökéletesen megvannak. Palkó nagyon talpraesetten feltalálta magát az apai teendőkben, így én is egyre több dolgot be tudok vállalni lelkiismeret-furdalás nélkül. Ráadásul ez nagyon értékes idő nekik, hiszen egész más minőségű együttlét, amikor csak kettesben vannak, ahhoz képest, amikor én is ott sertepertélek a környéken.

Kialakult már az apa-lánya szerelem?

Persze, nagyon is! A nap fénypontja, amikor reggel felébred, áthozom magunkhoz, és megpillantja az apukáját... Annyira édes, ahogy hirtelen fülig szalad a szája, és tiszta szívből kacagni kezd! Egyébként el kell mondanom, hogy Mici nagyon rendes gyerek, egészen sokáig hagy minket aludni. Amikor felébred, játszik még egy kicsit a kiságyban, és van, hogy fél óra is eltelik, mire jelez, hogy most már menjünk érte. Nem vagyunk korán kelő család, mert Palkó munkái is inkább délutántól estébe nyúlnak, így neki nagyon fontos, hogy kipihent legyen és nyugodtan induljon el otthonról. Szerencsére a kislányunk ebben is partnerünk.

Van némi elcsépeltség ebben a kérdésben, de fontos része az interjúnak: nagyon megváltoztatta az életeteket a baba?

Igen, természetesen fenekestül felforgatta. Ez az első hat hétben volt különösen sokkoló. Nehéz előre átérezni, hogy mi történik majd, de szép lassan kitapasztaltuk az új rendszert, és rájöttem, hogy a régi énem fontos részeit hogyan tudom visszaépíteni az anyaságba. Már hét és fél hónapos, mostanra felállt egy teljesen új egyensúly, már nincs az a furcsa, „átmeneti” érzésem, mint az elején volt. Ez most már egy jó, stabil állapot és olyan jó benne lenni.

Több mint fél év után észreveszel már hasonlóságokat? Mi az, amiben a leginkább rád hasonlít?

A természetében elég sok hasonlóságot vélek felfedezni. Folyamatosan dolgozik, ügyködik valamin… Ezen sokat szoktam nevetni.

Te ugyanilyen pörgős voltál gyerekkorodban is?

Azt hiszem nem voltam ennyire izgága, mint Mici, inkább az öcsém volt ilyen. De felnőttként be kell vallanom, hogy komoly tükör a gyerek. Nagyon harcos, nagyon akar… Már kúszik rendesen, már tud közlekedni, de volt egy hosszabb időszak, amikor már mindenáron el akart volna indulni és nem sikerült neki. Azt a küzdést láttátok volna! Egy percre sem adta fel. Annyira akarta, és úgy felhúzta magát, hogy nem sikerül. Szóval ez a konokság biztosan tőlem jön. Külső jegyekben megoszlik a hasonlóság. Aki ránéz, azt mondja, hogy tiszta apja, de a szeme és a szája biztosan inkább az enyémre hasonlít.

Annyira ragyogsz… Be kell vallanom, hogy az előbb néhány másodpercre kiestem a beszélgetésből, elterelte a figyelmemet a pozitív kisugárzásod. Oké, hogy a boldogság szépít, de ennyire?

Köszönöm szépen. Most erre nem is tudom, mit mondjak. Igazából nálam a pohár félig mindig tele van. Minden helyzetben igyekszem azt látni, ami jó. Inkább problémamegoldó ember vagyok, mint problémagyártó. A pozitív gondolkodást otthonról hozom. De valahogy az élet is mindig dobta a következő kis rönköt, amire tovább tudtam lépni. Szerintem, ha van pozitív energia bennünk, akkor az élet egyszerűbben adja mellé a lehetőségeket is. Én egyszerűen csak csinálom a dolgomat. Kívülről megtervezettnek tűnhet az a több, mint tíz év, az az út, amit eddig a médiában bejártam, pedig tényleg nem az.

Akkor talán véletleneknek neveznéd őket?

Abban hiszek, hogy soha semmi nem történik véletlenül. Mindig mindenből le kell vonni a tanulságot, még a rossz dolgokból is. De nem vagyok azért elvakult fatalista, ha valamiben hinni kell, akkor leginkább a munkában, magamban és az emberi kapcsolatokban hiszek. A véletlennél ez talán egy kicsivel több. Nem tudom, kinek a mondása, de egyetértek: a szerencse a lehetőség találkozása a felkészültséggel. A legtöbb lehetőség engem szerencsére felkészülten ért, így tudtam élni az új lehetőségekkel.

Fotók: Király István - Fotográfus, Nánási Pál