Sztárok

Ben Affleck állítólag már hónapok óta szerelmes levekkel bombázza Jennifer Lopezt

JLo szíve még foglalt volt, amikor Affleck már ostromolta

A TMZ nevű oldal új információkat közölt Lopez és Affleck közös históriájával kapcsolatosan. Mindenki szentül hitte, hogy az 51 éves énekesnő és a 48 esztendős színész-rendező az elmúlt pár hét során vette fel újra a kapcsolatot, a lap azonban most arról ír, hogy Affleck már február óta szerelmes levelekkel bombázta A Wall Street pillangói sztárját. Mint ismeretes, JLo szíve akkor még foglalt volt - legalábbis a jelekből erre következtethetünk -, ráadásul épp szorgalmasan dolgozott: Dominikán forgatta legfrissebb filmjét. Lopez fotókat is posztolt az igéző szépségű karibi országból, színészkollégája pedig a másodperc törtrésze alatt csapott le ezekre a bejegyzésekre. Azt írta, Lopez fantasztikusan néz ki, és azt kívánta, bárcsak ő maga is az énekes-színésznővel múlathatná az időt a Karib-tengeren. Jennifer Lopez a cseppet sem burkolt bóközönre úgy reagált, az ilyen üzenetekkel elnyerhető a szíve.

Nemrégiben Affleck régi jó barátját és alkotótársát, Matt Damont kérdezték arról, mit szól hozzá, hogy az egykori álompár a jelek szerint ismét összemelegedett. Damon szűkszavúan nyilatkozott - azt mondta, nem szeretné barátai magánéletét kommentálni, ám ő maga örülne neki, ha végül igaznak bizonyulnának a hírek. "Most hallok erről először, de elképesztően érdekes dolog. Remélem, igazak a hírek, nagyon szeretem mindkettejüket. Tényleg csak reménykedem benne, hogy igaz, fantasztikus hír lenne" - nyilatkozta a Bourne-filmek sztárja a Today című műsorban.

A fiatal Kennedy fiú még csak 28 éves, de már meghódította a Harvardot és a Yalet is. Célja nem kisebb, mint részt venni az Amerikai Egyesült Államok kormányzásában. A női szavazók egy része már most rajong érte, hiszen a feltörekvő politikus szemtelenül helyes.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Egészség
A rák persze a genetika miatt kialakulhat olyan embereknél is, akik eddig teljesen egészséges életet éltek. Azonban ha háttérbe szorítasz néhány rossz szokást, akkor jóval kisebb az esélye, hogy...
Utazás
Még nem indult be a szezon, de lassan érdemes elgondolkodni, szeretnénk-e szállást foglalni a Balatonnál idén. Annyi biztos, hogy borsosabb árakra készülhetünk, mint tavaly.
Lifestyle
A Napoletana 1963. augusztusában nyitotta meg kapuit a Váci utca 16-ban, az egykori Fontana üzletház helyén. Akkor viszont még nem igazán tudtuk, mi is az az eredeti olasz gasztronómia!