Sztárok

Szívszorító vallomás: Barta Sylvia először beszélt első kisbabája elvesztéséről

A TV2 népszerű időjósa a Mokkában beszélt a nehéz időszakról.

Barta Sylvia szívszorító története

Sok a közös Barta Sylviában és Détár Enikőben: mindketten sikeresek a munkájukban, egy ország szereti őket, a tánc és a mozgás szerelmesei, ráadásul anyaként is büszkék magukra, a család mindkettőjük életében központi szerepet tölt be. Kevesen tudják, hogy szoros kapcsolatot ápolnak egymással, ami hosszú évekkel ezelőtt kezdődött, hiszen saját szavaikkal élve „még a televíziózás hőskorában ismerték meg egymást”. A Mokkában először adtak közösen interjút, ahol a népszerű időjós arról is beszélt, hogy első kisbabájukkal elvetélt.

Egy műsort vezettem, már közben férjhez mentem, és nagyon szerettünk volna családot alapítani, de sajnos ez nem ment olyan egyszerűen és könnyen, mint ahogy azt mi gondoltuk, ahogy nekifutottunk, és amilyen erőbedobással dolgoztunk rajta. Sajnos az első kisbabánk, ő elment. Akkor az egy olyan komoly törés volt az életemben, egy olyan váratlan helyzet, amikor úgy éreztem, hogy nem biztos, hogy az én helyem most a televízióban van, a nyüzsgésben, hanem inkább visszavonulok, és a legfontosabb küldetésem mégiscsak az anyaszerep, illetve az arra való készülődés. Akkor jött utánam Enikő” – idézte fel Barta Sylvia, hogy miért váltotta őt a műsorvezetői székben a színésznő a kétezres évek elején.

A tragédia után Sylviának és férjének két lánya született: Zsófia 2004-ben, majd 2006-ban Dorka.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az én életemben mindenek előtt van a család. Jó anyának tartom magam. Meg kellene kérdezni a gyerekeimet is erről, de én biztos vagyok benne, a szívem mélyén érzem, hogy azt mondanák: a világ legjobb édesanyja az övék” – fogalmazott a mindig csinos, 51 esztendős tévés, akinek nagyobbik lánya nemrég ünnepelte a 17. születésnapját. Ebből az alkalomból Barta Sylvia régi fotókat osztott meg a közösségi oldalán, amik alább megtekinthetők - a kép jobb oldalán lévő nyílra kattintva nézheted meg a többi képet.

Áron tavaly novemberben látta meg a napvilágot. Nagyon cuki baba!

Leadfotó: Mokka / TV2

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Valódi dráma és országos felháborodás bontakozott ki a ságvári gólyafészeknél, ahol a nézők napokon át élő adásban figyelhették a legkisebb, végletesen legyengült fióka lassú pusztulását.
Lifestyle
A tejmentes étkezés és az érzékenységek miatti diéták korában egyre többen keresnek olyan alternatívákat, amelyekkel kompromisszumok nélkül helyettesíthetők a klasszikus kedvencek, mint például a...
Sztárok
Rácz Jenő egy meghökkentő és rendkívül veszélyes konyhai mutatvánnyal borzolta a kedélyeket: a saját alkarján, a szőrét levágva demonstrálta, hogyan tesztelték a késeik élességét a régi vágású séfek.
Egészség
A kulcscsomó egy olyan tárgy, amelyet naponta többször is kézbe veszünk, mégis ritkán gondolunk rá higiéniai szempontból.
Lifestyle
A párod csinált valamit, amivel rálépett a tyúkszemedre, de hiába telt el már egy hét, még mindig ezen puffogsz? Alapvetően igazad volt, talán még bocsánatot is kért, te mégis ezen rágódsz még napok...
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...