Balogh Levente nem kertelt: őszintén elmondta, hogy mit gondol a magyar celebekről

Kihirdették a Szentkirályi Tehetségprogram három nyertesét, amelyben ezúttal női sportolók diadalmaskodtak. A szakmai zsűri a 14-18 éves fiatal sportolók közül választotta ki azt a hármat, akiknek a sportfejlődését 3,5 millió forint összdíjazással támogathatja a márka. A vízkirály, Balogh Levente a Femcafénak adott interjújában többek között azt is elárulta, hogy számára miért fontos a fiatalok segítése és támogatása.

Szívügye a fiatalok támogatása

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Balogh Levente egész pályafutását végigkíséri a fiatalok támogatása. Hiszi és tudja, hogy minden gyermek jónak születik és a környezete fogja meghatározni, hogy milyen felnőtté válik. Mivel ő is 30 évig sportolt, ezért kiemelten fontosnak tartja az ilyen jellegű társadalmi szerepvállalást, és emellett általános és középiskolás diákoknak tart motivációs előadásokat a karrierépítéssel kapcsolatban. Elmondta, hogy az RTL üzleti showműsora, a Cápák között óta nagyon sokan szeretnének vállalkozók lenni, holott erre a környezet jelenleg nem a legmegfelelőbb. Az új évadban olyan vállalkozókat vár, akiknek van már jól működő üzlete, de a tőkeszerkezetük gyenge és azt szeretnék erősíteni. Levente kitért arra is, hogy sokan vitatkoznak vele, hogy a mai világban ki számít celebnek és ki nem. Az a meglátása, hogy aki a tehetségével válik híressé, az nem celeb. Aki viszont minden nap szerepel a TV-ben és a közösségi médiában mindenféle produktum nélkül, és ettől lesz ismert, azt hívják celebnek.

Ha kíváncsi vagy a Balogh Leventével készült teljes interjúra és arra, hogy mit gondol az Álommeló című műsor győzteseiről, akkor kattints a videóra:

Lead kép: rtl.sajtoklub.tv

A Magyar Olimpiai Bizottság szakmai támogatásával létrejött kezdeményezés a program öttagú zsűrijével kereste a jövő bajnokait

Oldalak

Lifestyle
Előfordul, hogy érzed: valami nem stimmel egy kapcsolatban – legyen szó munkahelyi viszonyról, barátságról vagy akár családi kötelékről –, mégsem tudod pontosan megmondani, mi az oka. Ezek a mondatok...
Sztárok
A spanyol Elisabeth Reynés lett a Miss World 2026-os döntőjének második helyezettje, azaz az első udvarhölgy, akinek fejére szintén korona került, nem mellesleg ezzel az eredménnyel ő lett a Miss...
Lifestyle
Minél őszintébb magával a Kos, annál könnyebben megtalálja a számára fontos embereket. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A Vízöntő számára a mai nap új felismeréseket hozhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Sztárok
Meryl Streep gyermekei közül többen is a művészvilágban találták meg a helyüket, 40 éves lánya, Grace pedig nemcsak tehetségével, hanem édesanyjára emlékeztető vonásaival is rendre magára vonja a...
Utazás
Bár teljesen elkerülni nem lehet, a tudatos autóápolás jelentősen csökkenti a kockázatot, és megóvja a fényezést attól, hogy a madarak nyomot hagyjanak rajta.