Sztárok

Megható tisztelgés Avicii előtt: erre a tragikusan fiatalon elhunyt dj is büszke lenne

Három éve, mindössze 28 éves korában halt meg a világhírű svéd dj, Avicii. Most nagy hírt jelentett be azédesapja: az ő nevét viseli egy fontos épület Stockholmban, ami jelentős szerepet játszott a lemezlovas életében.

Örökké fennmarad neve

A három éve elhunyt svéd dj, Avicii nevét kapta Svédország egyik legnépszerűbb arénája: az 1989-ben megnyitott fedett stadion 2009-ig a Stockholm Globe Arena, majd az Ericsson Globe nevet viselte. Az átkeresztelés hírét Avicii apja jelentette be szerdán.

„Jelentős mérföldkő volt Tim karrierjében, amikor itt játszott kilenc évvel ezelőtt, és nagyon büszke lenne arra, hogy ez az ikonikus épület ma az ő nevét viseli” – mondta Klas Bergling.

A Tim Bergling néven Stockholmban született lemezlovast 28 évesen, 2018. április 20-án találták holtan Omán fővárosában, Maszkatban, ahol barátaival nyaralt. Az ománi rendőrség akkor azt közölte, hogy nem találtak gyanús körülményt halálával kapcsolatban, a halál okát pedig a család kérésére nem tárták a nyilvánosság elé. Később a család által közzétett nyílt levél azt sugallta, hogy Avicii öngyilkos lett.

A Forbes magazin szerint Avicii a legjobban fizetett DJ-k világranglistáján 2016-ban a 12. helyet foglalta el 4,5 millió dollár (1,3 milliárd forint) bevétellel. Legnagyobb slágerei között volt a Wake Me Up!, a Levels, a Sunshine, a The Days, a Hey Brother és a You Make Me. Kétszer jelölték Grammy-díjra, valamint elnyerte a Billboard és az MTV Europe több díját.

Egy évvel fiuk halála után Avicii szülei létrehozták a Tim Bergling alapítványt, mely a mentális betegségekkel küzdőket és az öngyilkosság megelőzésével foglalkozó szervezeteket és személyeket támogatja.

A sztár édesanyja tavaly először szólalt meg a tragédia óta.

A részletekért lapozd fel a galériánkat!

Avicii 2018. április 20-án, Ománban, egy üveggel ejtett halálos sebeket magán. A szülei szerint régóta küzdött a démonjaival, ez vezethetett a tragédiához. Utolsó képét hetekkel a halála előtt osztotta meg Kaliforniából. Édesanyja tavaly törte meg a csendet.
Kattints a további képekért!

Bár a királyi család hivatalos közösségi oldalain egy szó sem esett róla, fontos nap a mai Harry herceg és Meghan Markle számára, hiszen pontosan három éve kötötték össze az életüket egy világra szóló esküvő keretein belül. Erről pedig, akár csak egy átlagos házaspár, ők is megemlékeznek, és ajándékokkal lepik meg egymást, nem is akármilyennel.

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...