Sztárok

Megindító, hogyan teltek Audrey Hepburn utolsó napjai: erről beszélt a halálos ágyán a színésznő

Audrey Hepburn tehetséges színésznő, gondoskodó édesanyja és elhivatott humanitárius aktivista volt. Különleges pályafutásra lehetett büszke, ám azt csak kevesen tudják róla, hogy a magánélete már koránt sem volt felhőtlen – ez pedig igaz volt a halálát megelőző napokra is.

Kivételes életet élt

Audrey Hepburn azon túl, hogy hollywoodi dívaként és utánozhatatlan divatikonként vonult be a történelembe, az UNICEF jószolgálati nagyköveteként rengeteget tett azért, hogy lehetőségeihez mérten jobbá tegye a világot. Világszerte milliók rajongtak a gyönyörű művésznőért, akinek emlékét most, közel 30 évvel a halála után is mérhetetlen szeretet, megbecsülés és csodálat veszi körül. Magánélete azonban már kevésbé alakult fényesen: gyerekkorában sokszor kellett megtapasztalnia a nélkülözést, majd felnőttként a szerelmi élete sem volt viharoktól és drámáktól mentes, végül számára is megadatott a határtalan boldogság az anyaságnak köszönhetően, gyermekeiért pedig bármikor tűzbe ment volna. Nagyobbik fia, Sean Hepburn Ferrer 1960-ban született Mel Ferrer színésztől, második gyereke, Luca pedig 1970-ben jött világra Andrea Dotti olasz pszichiátertől. S ugyan mindkét házassága zátonyra futott, élete utolsó éveiben rátalált az igaz szerelem Robert Wolders személyében, aki a legnehezebb órákban is fogta a kezét – Audreynak pedig szüksége volt rá, ugyanis a halálát megelőző időszak rendkívül szomorúan telt. A részletekért olvass tovább a galériában!

A színésznő az első fia megszületése után minden energiáját a gyermeknevelésre összpontosította, így azokban az években már szinte alig vállalt munkákat, az utolsó filmjét Steven Spielberg rendezővel forgatta. 1968-ban hozzáment Dottihoz, Olaszországba költözött, nem sokkal később pedig világra jött a második fia is – ám miután tudomására jutott, hogy férje megcsalja, elvált tőle. Ekkor még nem sejtette, hogy hamarosan szembe kell néznie a saját halandóságával.
Kattints a további képekért!

Audrey Hepburn életét eddig senki sem dolgozta fel a filmvásznon, egy olasz rendező azonban most nekifogott a munkálatoknak. Sőt, már azt is lehet tudni, melyik színésznő kapta a megtisztelő feladatot.

Leadfotó: Facebook/ Audrey Hepburn

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.
Sztárok
Vilmos herceget nagyon bántja, hogy családtagjai gonosz ragadványnevet találtak ki neki, amivel olykor-olykor cukkolni szokták őt.