Sztárok

Megérkezett Nemes Jeles László új filmjének hosszú előzetese

Az Oscar-díjjal kitüntetett Saul fia rendezőjének legújabb filmje az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni viszontagságos időkbe repíti vissza a nézőket, egy árva kisfiú kálváriáján át bemutatva a korszak borzalmait, valamint ismét középpontba állítva azokat az univerzális kérdéseket, amik Nemes Jelest eddig is foglalkoztatták.

Új mozival jelentkezett a Saul fia Oscar-díjas direktora

Nemes Jeles László filmrendező első mozijával, az Oscar-díjjal kitüntetett Saul fiával egy csapásra komoly nemzetközi rangra tett szert. Az alkotás - sajátos elbeszélésmódjának, képi és hangi megoldásainak köszönhetően - rögtön a kortárs Holokauszt-filmek egyik ékkövévé nemesedett, és azóta is egyfajta hivatkozási pontnak számít a témában. A Saul fia 2016-ban nyerte el a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat, de emellett tengernyi más színvonalas szakmai kitüntetést (BAFTA, Cannes-i Filmfesztivál: a zsűri nagydíja, stb.) bezsebelt. A direktor második nagyjátékfilmje, a Napszállta már nem aratott ilyen kirobbanó sikert: bár számos ítész méltatta az első világháború előestéjén játszódó, filmnyelvi és stiláris szempontból a Saul fiához hasonlóan rendhagyó művet.

Most, hét esztendővel a Napszállta premiere után újabb mozival jelentkezett a közismert alkotó: Árva című filmje - mely hamarosan a magyar mozikban is látható lesz - az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni viszontagságos időkbe repíti vissza a nézőket, egy árva kisfiú kálváriáján át bemutatva a korszak borzalmait, valamint ismét középpontba állítva azokat az univerzális kérdéseket, amik Nemes Jelest eddig is foglalkoztatták.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A film egyébként múlt héten, a Velencei Filmfesztiválon mutatkozott be a közönségnek, az első hosszú előzetese azonban csak most került ki az internetre.

Lapozz tovább: tekintsd meg nálunk az Árva trailerét!

Leadfotó: Facebook / Árva - Nemes Jeles László új filmje

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Több mint negyed évszázados érzelmi hullámvasút, elhidegülések és nyilvános megbékélések után Selena Gomez és Demi Lovato kapcsolata ismét virágzik: a gyerekként egymásra találó Disney-sztárok...
Lifestyle
Nem minden fordulat lesz kellemes az előttünk álló napokban: három csillagjegy olyan váratlan helyzettel találhatja szembe magát, amely alaposan felboríthatja a terveit. Most különösen fontos lesz,...
Lifestyle
Izgalmas fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét három csillagjegy számára: olyan lehetőségek találhatják meg őket, amelyekre korábban talán nem is gondoltak. Egy váratlan ajánlat, egy új...
Lifestyle
A Viber több mint tizenöt évvel a megjelenése után is az egyik legismertebb kommunikációs platform a világon, és sok érdekes funkcióval bővült.
Lifestyle
A héten csapadékos fordulat jön az időjárásban. Mutatjuk, hol lesz szükség mindenképpen esernyőre!
Lifestyle
A természetben élő állatok menedéket keresnek, és az egerek számára a lakóépületek különösen vonzó célpontot jelentenek.