Sztárok

Drogkereskedelem miatt állhat bíróság elé Árpa Attila

A BRFK most zárta le a nyomozást az Árpát is érintő, két évvel ezelőtt kezdődött ügyben, és a vádemelési javaslattal továbbította az iratokat az ügyészségnek.

Vádat emelhetnek Árpa Attila ellen

A közeljövőben vádat emelhetnek a kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított Árpa Attila és társai ellen, miután a BRFK - két évvel a bűncselekmény elkövetését követően - hivatalosan is lezárta a nyomozást, valamint a vádemelési javaslattal együtt továbbította a szükséges iratokat az ügyészségnek. A rendőrség honlapján az olvasható, hogy az ügy gyanúsítottjainak egyike több forrásból rendszeresen szerzett be kokain saját maga, továbbá ismerősei részére. XII. kerületi lakásában pedig olyan összejöveteleket szervezett, ahol más személyek - a vendégek - is hozzáférhettek a kábítószerhez, alkalmanként fizetség fejében.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A budapesti rendőrség 2019. március 22-én az egyik ilyen buli előtt az utcán fogott el két férfit, akik a házigazda megbízásából megvásárolták a kokaint. Ugyanezen a napon kerítették kézre a dílert is, aki grammonként 20 ezer forintért árulta a kábítószert újbudai lakásán. Egy másik drogdílert, akitől a buli részvevői szintúgy vásároltak, 2019 februárjában fogtak el a fővárosi rendőrök. A nyomozás során a Felderítő Főosztály nyomozói 128 gramm kokaint, 18 gramm amfetamint, 9 gramm marihuánát és 63 tabletta extasy-t foglaltak le, melyből az egyik helyszínen lefoglalt kábítószerek mennyisége a szakértői szakvélemény alapján meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát.

Lapozz, még nincs vége!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A konditermek és a közösségi média világából egyre több fiatalhoz jut el az izomnövelést és jobb sportteljesítményt ígérő táplálékkiegészítők trendje. Az egyik legnépszerűbb közülük a kreatin,...
Lifestyle
A takarítás és a házimunka nemcsak fizikai, hanem mentális teher is. Az úgynevezett „láthatatlan munka” és a halogatás sokszor sokkal jobban lefáraszt minket, mint maga a porszívózás vagy a mosogatás...
Utazás
A megszokott úti cél nem unalmas – hanem megnyugtató, különösen egy túlterhelt hétköznapokkal teli életben.
Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!