Sztárok

Ő nyerte el végül Árpa Attila szívét: A szerelmet kereső macsó előző nap még a másik versenyző bikinijét tépte le - videó

A verseny Timi és Bogi között dőlt el, azonban Attila mindent megtett, hogy megfontolt döntést hozhasson.

Utazás Toszkánába

A múlt heti adásban Natali távozásával Bogi és Timi lettek a finalisták, akik egyben megnyerték azt a lehetőséget is, hogy elutazhassanak Attilával Toszkánába. Három napot töltöttek ott hármasban, egyik nap az egyik, másik nap a másik hölggyel találkozott, majd harmadnap döntenie kellett, hogy kivel szeretné folytatni az életet.

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Első nap Timivel bejárta Firenze nevezetességeit, körhintáztak, piacon vásároltak, szinte mint egy összeszokott pár, úgy viselkedtek egymás mellett, majd este heves csókolózásba fulladt a beszélgetés a medencében. Másnap Attila piknikezni vitte Bogit, ahol továbbra is igyekeztek még jobban megismerni egymást, majd egy kis városnézés és romantikus vacsora után őket is a medencéhez csalogatták az ösztönök. Olyan heves csókcsata indult, hogy Attila még Bogi bikinifelsőjét is letépte, csak úgy forrott köztük a levegő.

Lapozz!

Oldalak

Sztárok
Christmas
A karácsony közeledtével mindenki a tökéletes mézeskalács titkát keresi, és szerencsére létezik is egy különleges, mégis filléres hozzávaló, amely valóban vajpuhává varázsolja az ünnep legnépszerűbb...
Sztárok
A legendás divatház alapítója, Carolina Herrera rendkívül büszke nagymama, elképesztően gyönyörű, 21 esztendős lányunokája ugyanis komoly mérföldkőhöz érkezett.
Sztárok
Nemrég véget ért a TV2 nagysikerű realityje, a Házasság első látásra harmadik évada, ám az egyik legígéretesebbnek hitt páros, Deák Rebeka – vagy ahogy sokan ismerik, Becca – és Horváth Zsolt...
Fashion&Beauty
Ha a téli hónapokban egy kis luxust és melegséget szeretnél csempészni a körmeidre, nincs jobb választás, mint a csokoládé árnyalatai. A gazdag barna tónusok, a bársonyos finish és a finom arany vagy...
Lifestyle
Valaki vagy valami a felszínre hozza, amit a Skorpió elnyomott. Napi horoszkóp.
Sztárok
Míg a hercegné zöldben, családja, Vilmos, György, Sarolta és Lajos talpig kékben kápráztatták el a királyi család rajongóit a Westminster apátságban ma este.